(2024. 10. 04 - 18:00)
Fotó: Duray Zoltán, Szenc város (OZs)
A Csemadok Szenci Területi Választmánya a Csemadok Országos Tanácsának megbízásából 55. alkalommal nyitotta meg a Szenczi Molnár Albert Napokat. Október 4-én az esős idő ellenére sokan eljöttek a koszorúzási ünnepségre, amelynek bevezetőjében Korpás Lillát hallották, aki József Attila: Magyarok című versét adta elő. Majd Neszméri Tünde a Csemadok országos elnökségének tagja üdvözölte a jelenlévőket. Beszédet Nt. Molnár Árpád Szepsi református lelkész mondott, kiemelve a tudós emberi nagyságát, európai gondolkodását és műveltségét... /nt084
Csemadok - Szenc környéke - Szenc város - Szenci Magyarok
(2024. 09. 28 - 16:00)
Fotó: Halász Ádám
Immár negyedik alkalommal került megrendezésre a Csemadok-játékest. Külön öröm számunkra, hogy sok új fiatal is eljött a "keménymag" mellett. A legkisebbek legnagyobb örömére bevezettünk egy újdonságot, a ping-pongot is. Folytatás október 20-án. /há082
Csemadok
(2024. 09. 19 - 18:30)
Fotó: Rajcsányi Róbert
Az őszi idény nótaestje jól sikerült, a következő 2024. október 24-én lesz 18:30-kor a Nosztalgia vendéglőben. A képek magukért beszélnek, nem kell hozzájuk kommentár. Köszönet a fotókért Rajcsányi Norbertnek, aki ezzel weboldalunk új, bedolgozó fotósa lett./ag078
Csemadok - Szenc környéke - Szenci Magyarok
(2024. 09. 18 - 19:00)
Fotó: Agárdy Gábor
Pierre Barillett és Jean Pierre Grédy A kaktusz virága című vígjátékát láttuk a diószegi Csemadok Hahota Színjátszó Csoportja előadásában. Hát, hahota, az volt, a végén még a „kaktusz“ is kivirágzott. Jót szórakoztunk. A végén a közönség állva tapsolt a szereplőknek. A szenci Csemadok ismét jól választott, ismét telt ház volt./ag077
(2024. 09. 07 - 07:00)
Fotó: Agárdy Gábor, Szabó Jolán
Hagyományos évi kirándulásunkat ezúttal a Veszprém megyei Gannán kezdtük, ahol a falu egyik nevezetességét az 1818-ban felszentelt Esterházy Templomot és Mauzóleumot néztük meg…/szj073
(2024. 07. 15 - 00:00)
Fotó: há
Immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Csemadok-játékest. A résztvevők jól érezték magukat, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a játékest rekordidejű, hét órán keresztül tartott! Aki lemaradt róla, sajnálhatja. Folytatás szeptemberben. /há063
(2024. 06. 29 - 16:00)
Fotó: Neszméri Tünde
Június 29-én nyári időben, csodálatos környezetben, az éberhardi vadászháznál ismét megtartották az Éberhardi Nyarat, a Csemadok szervezésében, ahol Író Erzsébet köszöntötte a résztvevőket, és bemutatta az előadókat.../nt060
(2024. 06. 15 - 08:00)
Fotó: Szabó Edit, Szabó Jolán, Szulányi Anikó
Hogy mi kell egy sikeres naphoz? Elsősorban jó idő, egy remek társaság, némi erőnlét. Nagyjából ennyi elég ahhoz, hogy remekül érezd magad. Nekünk sikerült!.../szj056
(2024. 06. 12 - 18:30)
Fotó: Szabó Jolán
Szomolai Tibor a Csemadok helyi szervezete meghívására ma Szencen mutatta be @Párkereső című legújabb könyvét.../szj054
Csemadok - Szenci Magyarok
(2024. 06. 04 - 20:30)
Fotó: Görföl Jenő, Neszméri Tünde
Június 4-én 20 óra 24 perckor a szenci hősök szobra előtt mécsesgyújtással emlékeztünk a Trianoni Békediktátum aláírásának évfordulójára. A megemlékezésen Klenovics Gábor, a Magyar Szövetség szenci elnöke mondott beszédet.../nt048
Csemadok - Szenc környéke - Szenci Magyarok - Szövetség – Aliancia
(2024. 05. 29 - 19:00)
A Csemadok Szenci Alapszervezete szervezésében a Kék csillag - Szécsi Pál emlékkoncertet láthattuk, Korpás Éva és Zsapka Attila közreműködésével, az ESZPÉ zenekar minimális hangszerszükségletével és mégis nagyszerű játékával…/ag045
(2024. 05. 25 - 16:00)
Fotó: Halász Ádám, Németh Titusz
Másodszor találkoztak a társasjátékok kedvelői a Csemadok szervezésében. Talán be kell dobni a gyeplőt a lovak közé…most kevesebben voltak mint a nyitórendezvénynél. Nem szabad csüggedni, bele kell kapcsolni, lesz ez még jobb is!
(2024. 05. 23 - 19:00)
Fotó: Árva Péter, Duray Rezső
A helyi Csemadok májusi nótaestje Szól a nóta címmel a megszokott helyen, napon, időben nagyon jó hangulatban valósult meg. Az első ének a pünkösdi időszakot is figyelembe véve a Piros pünkösd napján imádkoztam érted című Kalmár Pál zeneszerző nótájával kezdődött.../dr042
Csemadok - Szenc város
(2024. 05. 05 - 15:00)
Fotó: Agárdy Gábor, Árva Péter
1990 óta a szenci magyarok újra megtartották a nemzet összetartó erejeként fenntartott Anyák Napját, amit az egy-két covidos esztendő sem tudott kisebbíteni. Nem volt ez másképp idén a Magyar Szövetség és a Csemadok közös szervezésében sem…/ag038
Csemadok - Szenc környéke - Szenc város - Szenci Magyarok - Szövetség – Aliancia
(2024. 05. 04 - 10:00)
A szenci Csemadok rendezésében valósult meg az idei „Egészségdélelőtt Szencen“ című előadás, amelynek előadója MUDr. Mikus Péter, kardiológus-gerontológus volt…/ag037
Csemadok - Szenc környéke - Szenc város
(2024. 05. 02 - 19:00)
A Csemadok Szenci Alapszervezete szervezésében Viharmadár, avagy Bor, szerelem, halál címmel egy csodálatos versösszeállítást hallgathattunk.../szj036
(2024. 04. 30 - 19:00)
A Csemadok Szenci Alapszervezete már hagyományosan április 30-án tartotta majálisát a Fehér Egér büfében. Így volt ez idén is, ahová szép számmal gyűltek össze a majálisozók – nemcsak Szencről, hanem a környékbeli településekről is…/ag035
(2024. 04. 25 - 18:00)
A helyi Csemadok a nagyböjti időszak után ismét megrendezte a Szól a nóta című összejövetelét a Nosztalgia-vendéglőben…/ag033
(2024. 04. 20 - 16:00)
A Csemadok Szenci Alapszervezete első alkalommal rendezte meg a Játékestet, amely a 3 - 100 éves korig terjedő korosztályokat célozta meg.../ag032
(2024. 04. 10 - 19:00)
A Csemadok Szenci Alapszervezete meghívására ellátogatott hozzánk a budapesti Liliom Produkció. A telt ház Csík Csaba Öreglányok című zenés komédiáját láthatta, örökzöld dallamokkal fűszerezve…/ag029
(2024. 03. 16 - 08:00)
Fotók: Szabó Edit, Szulányi Anikó
Reggel kicsit megtréfált bennünket az időjárás. Pozsonyba érve eleredt az eső, de nem szegte kedvünket. Optimistán vágunk neki a kitűzött célnak. És jól tettük!… /szj020
(2024. 03. 15 - 15:30)
Foto: Agárdy Gábor
Hagyományosan megemlékeztünk a Habsburg-ellenes magyar szabadságharcról a Petőfi-szobornál Pozsonyban. Tiszteletét tette sok más vendég mellett Bárdos Gyula és Neszméri Tünde is. Szencről és környékéről mintegy ötvenen vettünk részt…/ag019
(2024. 03. 15 - 00:00)
Fotó: Szenc-város (ozs)
Gyertyagyújtás a temetőben a nagykeresztnél, a Kisfaludy síroknál.../ozs018
(2024. 03. 09 - 17:00)
Fotó: Zborai Imre
A Csemadok Országos Elnökségének döntése értelmében a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetségben önkéntes tevékenységet folytató 20 személyiség kap kitüntetést, amelyet március 9-én, a Csemadok megalapításának hetvenötödik évfordulója alkalmából szervezett országos ünnepségen vettek át Érsekújvárban…/nt016
(2024. 03. 01 - 18:00)
Fotó: Szabó Jolán, Hushegyi János
A Csemadok Szenci Alapszervezete és a Szenci Városi Múzeum közös irodalmi estjének vendége N. Tóth Anikó író, egyetemi tanár volt, akivel Korpás Árpád újságíró beszélgetett családról, a kezdetekről, és természetesen a sikerekről.../szj015
Csemadok - Múzeum
(2024. 02. 25 - 15:00)
Évzáró taggyűlését tartotta a Szenci Csemadok Alapszervezete…/ag014
Csemadok - Szenc város - Szenci Magyarok
(2024. 02. 17 - 10:00)
A Boldogfai Csemadok szombaton délelőtt a helyi kultúrházban rendezett egy különleges textilfestő workshopot, ahol a résztvevők húsvéti és magyaros mintákat varázsolhattak a vászonra. / ozs013
Csemadok - Szenc környéke
(2024. 02. 13 - 18:30)
A farsangfarki Csemadok–nótaesten rendhagyóan, a már hagyományosan jól muzsikáló zenekar kisérete mellett, sor kerül a bőgőtemetésre is. Még gyertyás sirató – virrasztó asszonyok is voltak! Az akció jól sikerült, a Nosztalgiában megtelt mindkét terem… /ag012
(2024. 01. 31 - 19:00)
Fotó: Klenovics Gábor, Agárdy Gábor
A szenci kultúrházban a Vezekényi Görbe Tükör színházi előadását láthattuk Mi lesz veled, Béla? címmel. Az első rész egy igazi szitkom Béláról, a második részben pedig nótákat hallhattunk és kabarérészleteket láthattunk. Telt ház volt, a közönség jól szórakozott. Csak gratulálni lehet a szereplőknek, csak így tovább! A Csemadok Szenci Alapszervezete pedig ismét jól választott. /ag007
(2024. 01. 25 - 18:30)
A Csemadok Szenci Alapszervezete megtartotta az idei év első nótaestjét a Nosztalgia-vendéglőben. A képek magukért beszélnek. A fotósnak pedig egy kicsit portrétozni volt kedve, hogy maradjon valami az utókornak az archívban. /ag005
(2024. 01. 06 - 00:00)
Tűzzománc kör a boldogfai kultúrházban! 2023.01.06-án megtörtént a főpróba Murányi Veronika segítségével. A kör vezetői Strańák Andrea, Orosz Zsuzsa, Garai Angéla. Előre láthatólag kétheti rendszerességgel lesznek foglalkozások, de a pontos időpontokat mindíg jelezzük a facebookon. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. / Csemadok Boldogfai Alapszervezete
Az oldal tetejére