A szenci Duray Zoltán és más amatőr  felvidéki fotósok képeiből nyílt kiállítás a brüsszeli Európa Parlament épületében Csáky Pálnak, a Magyar Közösség Pártja EP-képviselőjének kezdeményezéséből… /dr107

Az amatőr fotósok többsége részt vett az MKP által az elmúlt években szervezett fotópályázatokon és szakértőkből álló bizottság választotta ki a nyolc alkotót, köztük Duray Zoltán három képét. A tárlat anyagában szinte a Felvidék összes tájegysége megjelenik, Pozsonytól Mátyusföldön, Léván és Gömörön keresztül a keleti részekig. A vászonra nyomtatott alkotások az adott tájegység egy-egy jellegzetes szegmensét örökítették meg.

A megnyitón beszédet mondott Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke. A tárlatnyitó hangulatát emelte az ipolybalogi Szent Korona Kórus fellépése, akik előző délután a Szent Mihály- és Szent Godula-székesegyházban is bemutatkoztak. A fotókiállítás az Európai Parlament után folytatja útját a kulturális intézményekben. 

Duray Zoltán és mások fotójai Brüsszelben: