Foto: Neszméri Tünde, Vysztavel Csaba 

Március 23-án mutatták be a Labirintusban Szomolai Tibor harmadik könyvét a szenci közönség előtt. A Csemadok Szenci Alapszervezetének szervezésében megvalósult rendezvény a könyv hónapja jegyében zajlott. A résztvevőket Polák Margit köszöntötte…/nt026 

A klán a kilencvenes években játszódik, a regény alcíme beszédes: Maffia és politika a Felvidéken. A kötetben a szerző azt is ábrázolja, hogy támogatta a kormányzat az alvilágot. Ugyanakkor Szomolai Tibor azt vallja: azért írta meg a regényt, hogy az utókor okuljon. Szerencsétlen véletlen, hogy az események szinte ismétlik önmagukat, ami miatt A klánnak aktuális politikai vonatkozása is van. 

Az ember akaratlanul is párhuzamot von Mečiar és a nemrégiben leköszönt miniszterelnök, Fico között. Mečiart mindig jól kinéző tanácsadónők vették körül, a Fico mellett is volt egy jól kinéző tanácsadó. Mečiar alatt megverték a ferencvárosi, Fico alatt a dunaszerdahelyi szurkolókat. Mečiar ideje alatt Remiáš „felrobbantotta magát”, Fico alatt Malina Hedvig „megverte saját magát”. És a sort, sajnos folytathatnánk a két szerencsétlenül járt fiatallal, akiket Nagymácsédon öltek meg – mondta Szomolai Tibor a bemutatón.


A klán - könyvbemutató Szencen