Foto: kviola

Szent István napján Rétén is megemlékeztek dicső királyunkról. Az ünnepi szentmise után megkoszorúzták a templom oldalában a szent király domborművét. Utána Bognár László és csapatának koncertje  következett, a helyiek véleménye szerint is nagy sikerrel.../ag079 

Az Istenbe és a nemzetbe vetett hit megőrzése a megmaradás záloga - hangzott el a nemzeti ünnep alkalmából a Szenci járásban lévő Rétén, hétfőn késő délután a helyi templomnál tartott megemlékezésen, amelyet ebben az évben is a Csemadok és a Magyar Közösség Pártja helyi alapszervezetei szerveztek.

A helyi templom oldalsó falán elhelyezett Szent István domborműnél tartott megemlékezésen néhány tucatnyian vettek részt, azon a helyi önkormányzat nevében Pomichal Mária, önkormányzati képviselő szólalt fel. Beszédében az istenbe és a nemzetbe vetett hit megőrzésének fontosságát hangsúlyozta, rámutatva: ennek szükségességét már Szent István király is fontosnak tartotta intelmeiben, amikor a hit megőrzését és a törvények betartását a közrend és a közösség megmaradásához elkerülhetetlennek minősítette. A megemlékezés részeként szentmisét is tartottak, ezt Sidó János féli esperes celebrálta. Réte magyar közössége bár számbelileg egyre zsugorodik, mégis bátran vállalja nemzeti hovatartozását, amit az is mutat, hogy a Szent István napi megemlékezések - amelyeknek nagy hagyománya van a községben - ma is elmaradhatatlannak számítanak - mutatott rá az esperes. Az ünnepi beszédet rövid kultúrműsor majd a dombormű megkoszorúzására követte. A megemlékezés koszorúját a Magyar Közösség Pártja nevében Gyenge Lajos, a magyar párt helyi alapszervezetének elnöke és Metzner Valéria helyezték el, a Csemadok helyi alapszervezetének nevében pedig Pomichal Mária koszorúzott. A megemlékezés a nemzeti himnusz eléneklésével ért véget.

forrás: https://ma7.sk/tajaink/augusztus-20-i-retei-megemlekezes-a-hit-megorzese-a-megmaradas-zaloga)

II. Szent István-napok Rétén