Foto: Agárdy Gábor

Ideális időjárási viszonyok mellett folyt le az idei városi gulyásfőző verseny. A rendezők egybekapcsolták a vadásznappal, remélve, hogy így több vendéget tudnak a tópartra kicsalni. A versenyen itt volt Szenc testvérvárosának – Kőszegnek – a csapata is, Huber László polgármester vezénylete alatt…/ag048

Összesen 13 csapat versenyzet, amihez még hozzá kell adni a 8 vadászcsapatot is, így 21 csapat mérkőzött meg. Az első díjat a Bobríci csapat kapta, a másodikat a cseklészi Vadásztársaság, a harmadikat pedig a Vadászkamara csapata. Elismerő oklevelet adtak át a szenci Kocsmabandának és  becsületdíjat kapott a szenci Szociális Biztosító csapata. Kőszeg város résztvevői igazi, hagyományos gulyást főztek, alig maradt valami a bírálóbizottságnak. A rendezvény jó hangulatban folyt le, polgármesterünk és alpolgármesterünk is kivette a részét.

Gulyásfőző verseny Szencen - 2018. május 19.: