Foto: Agárdy Gábor, Szabó Kálmán

Ezzel a záróünnepséggel véget értek a XLVII. Szenczi Molnár Albert Napok rendezvénysorozatának ünnepségei, amelyre az Alapiskolában került sor…/ag 

Fellépett a Lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium Gaudium Énekegyüttese és az Alapiskola a „Szenczi Molnár Albert emlékezete“ - irodalmi összeállítással. Az ünnepi beszédet Kovács László történész tanár tartotta. Majd Balajti Zsolt kiállításmegnyitójára került sor. Ezt követően a jelenlévők megkoszorúzták Szenczi M. Albert domborművét az Alapiskola  bejártai csarnokában. Majd a szervezők egy kis frissítőre invitálták a megjelenteket.

XLVII. SzMAN: záróünnepség