Foto: Vysztavel Csaba, Agárdy Gábor 

Augusztus 20-ára, nemzeti ünnepünkre, befejeződött a Szent Miklós-templom tornyában lakó három harang villamos részeinek felújítása…/ag103  

A templom harangjainak villamosítása 1975-ben volt, majd 1997-ben követte az első kisebb felújítás, amit Szenc városa is anyagilag megtámogatott. Az idei, harmadik felújítást egy többhónapos előkészítés előzte meg, hogy a harangok és a toronyóra leállása lehetőleg a legrövidebb legyen. A felújítás alatt sikerült lecserélni a harangmeghajtás teljes gyenge- és erősáramú részeit, valamint a kábelek nagy részét is. A régi rendszer  tükrözte az 1975-ös állapotokat, a fotók magukért beszélnek. Hála a gondos előkészületeknek,  gyakorlatilag három nap alatt sikerült a teljes csere. A rendszert mikroszámítógép vezérli, mobiltelefonnal távvezérelhető. Ezek után feltételezhető egy újabb 15-20 éves nyugodt működési időtartam.

A felújításban sokan résztvettek, a legtevékenyebbek Bachraty Béla, Éliás Sándor, Lukáč László, Morvay Tibor és Agárdy Gábor voltak, szponzorként besegített az MK-Kovo, Bors Ervin, Eltras, Protelcont, Szenc-város és még sokan mások, akiknek ezért köszönet jár. A felújítás anyagi kiadásait a helyi Plebánia Hivatal finanszírozta, a munkát a résztvevők társadalmi alapon adták. Most már nem marad más hátra, mint „Istennek legyen hála!“ 

A harangfelújítás előtt és után: