Foto: Herics István
A 2016 november 15-ei keddi nap nem csak egy, hanem biztosan sok aznap szülő kismamának lett különleges, de előre elárulom, hogy ez a történet három szenci kismamáról szól. /hi
Hétfő éjszaka, mikor elindultunk vajúdó feleségemmel, Herics Hideghéty Mónikával (25) a főrévi egyetemi kórházba (Univerzitná nemocnica Bratislava - Ružinov), nem gondoltuk volna, hogy "ismerősökkel" találkozunk.
Várva az első kivizsgálást, bekísérték feleségemet a terembe, ahol a vajúdó, várakozó kismamákat helyezik el. Itt találkoztunk az első szenci kismamával, Zuzana Hrinová-val (30), aki pár órával előttünk érkezett.
Néhány kivizsgálással és egyben órákkal később, ahogy kiléptünk a rendelőből a kismamás-folyosóra, ismét ismerős arcot tekintettünk meg. A zárt folyosó elején épp egy újabb szenci kismamát, Michaela Látková-t (24) vették be a szülészetre. Így már 3 szenci kismama várt egy helyen, egy kórházban, egyidőben, hogy világra hozzák gyermekeiket.
Engem az éjszaka folyamán még haza küldtek a nővérkék, ugyanis a vizsgálatok alapján a szülés csak keddre a délelőtti órákra volt várható.
A megjósolt időpont ellenére, kedden reggel, fél hétkor már jött a hívás, hogy eljött az idő, szükség van az apukára.
Miután mindhárman sikeresen megszülték gyermeküket, feleségemet, Michaela Látková-val helyezték el egy szobán. Így történt, hogy Moncsi a szülés előtt az egyik, szülés után pedig a másik szenci kismamával ismerkedhetett meg.
Zuzana Hrinová kislánya, Alica 15:58-kor született, 48 centiméterrel es 2930 grammal.
Michaela Látková kisfia, Samuel, 22:13-kor született, 50 centiméterrel és 3750 grammal.
A mi kislányunk, Dorka 12:36-kor született, 49 centiméterrel és 3680 grammal.
Mindhármukat 4 nap elteltével, szombaton, azaz 2016 november 19-én engedték haza a kórházból; és mára (a cikk megjelenésének napjára – 2016 november 20.) már utánu(n)k van az első fárasztó és alvásban nem igazán gazdag, de annál inkább boldog és örömteli éjszaka. /hi
A fotón balról jobbra: Herics Hideghéty Mónika, Zuzana Hrinová, Michaela Látková és gyermekeik.
harom szenci kismama