Foto: Neszméri Tünde
Nem ünnepelni, hanem emlékezni kell június 4-én, hangzott el többször is Éberhardon a trianoni békediktátumra emlékezve…/nt079
A magyar kormány ezt a napot a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította, ezzel kívánják kifejezni, hogy a világ magyarsága összetartozik. 1920. június 4-én Versailles-ban, a Nagy-Trianon palotában írták alá a Magyarország területének kétharmadát elcsatoló trianoni békediktátumot.
Éberhardon ökomenikus istentiszteletet tartottak az Apponyi kápolnában, Apponyi Albert végső nyughelyén. Kovács László beszédében Apponyi Albert gróf azon szavait idézte, melyeket a békedelegáció vezetőjeként mondott el a békeszerződés megkötése előtt 1920-ban. A megemlékezésen Klobusiczky Miklós, Apponyi unokája is részt vett.
A nemzeti összetartozás napja alkalmából szervezett rendezvény a mezőgazdasági iskolában folytatódott, ahol Bárdos Gyula a Csemadok országos elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Godó Éva polgármester emlékezett vissza arra, mit jelentett az Apponyi család a településnek. Utánuk Szakály Sándor történész ismertette az első világháború utáni békéhez vezető utat. Elmondta, azért nevezzük békediktátumnak a Trianonban megkötött szerződést, mert szó szerint diktátum volt a magyar félre nézve, hiszen a magyar delegáció véleményét figyelembe sem vették. Anka László történész az Apponyi Albertről kialakult kultuszról, a diplomata pacifizmusáról és a revizionizmus kialakulásáról szólt előadásában.
A megemlékezést a féli Szent Miklós templomban a Komáromi Kamarazenekar koncertje zárta. Neszméri Tünde
img 2340
img 2354
img 2358
img 2371
img 2373
img 2380
img 2388
img 2397
img 2411
img 2412
img 2418
img 2429
img 2441
img 2451
img 2456
img 2460
img 2462
img 2469
img 2472
img 2474
img 2484
img 2487
img 2490
img 2497
img 2506
img 2518
img 2526
img 2529
img 2531
img 2532
img 2533
img 2536
img 2543
img 2556
img 2562
img 2567
img 2580
img 2588
img 2594