Az elmúlt két hétben kiemelkedő országos, illetve nemzetközi sikereket ért el a Szenczi Molnár Albert Alpiskola…/mm 054

Holocsy Zsóka Zsófia első lett versmondásban a Tompa Mihály Országos Vers-és Prózamondó Versenyen Rimaszombatban, majd megnyerte Tatán az „Ébredj tavasz” elnevezésű nemzetközi szavalóversenyt is. Felkészítője nagymamája, Fekete Irén.

A Kutató GyerekekTudományos Konferenciájának XV. országos döntőjén Budapesten ZEMAN TAMÁS KIEMELT ELSŐ HELYET NYERT A szenci hősök emlékművének története c. munkájával. Takács Róbert tanító bácsi kiemelt tehteséggondozó munkájáért oklevevelet vett át. Köszönetüket fejezik ki  Kramarics Laci bácsinak, a szenci múzeum munkatársainak és Szanyi Máriának a segítségért.

A zsűri elnöke: Dr. Zsolnai Józsefné dr. Mátyási Mária egyetemi docens (Pannon Egyetem MFTK Neveléstudományi Intézet, Pápa) A zsűri elnökhelyettese: Kiss Albert a KGYTK Tehetségsegítő Tanács elnöke. A zsűri tagjai: Bognárné dr. Kocsis Judit PhD, adjunktus (PE MFTK NI, Pápa), Langerné dr. Buchwald Judit PhD, adjunktus (PE MFTK NI, Pápa), Dr. Zsolnai Józsefné dr. Mátyási Mária egyetemi docens, (Pannon Egyetem MFTK Neveléstudományi Intézet, Pápa) voltak.

Május 10-én pedig Straňák Emma első lett a járási biológiai olimpián, a fiúk pedig a Jednota focikupa járási fordulóján lettek elsők! 

A járási és kerületi fordulót megnyerve a Szóvirág - Jazykový kvet elnevezésű angol nyelvű drámaverseny országos fordulóján pénteken lépnek fel diákjaink, Nagyszombatban.

Alapiskolánk sikeres diákjai