Ma is folytatódott az 1990 óta tartó szép hagyomány: május első vasárnapján Anyák Napját ünnepeltük.../ag033 

A kultúrház nagytermében Németh Gabriella bevezető szavai után felléptek az óvodások és a szakközépiskolásaink. alapiskolásaink. Az ünnepi beszédet – Szenc város díját birtokló – MUDr. Oravec Mihály mondta.
Utána a Szenc- és Vidéke Társulás elnöke - Duray Rezső - megajándékozta az anyukákat, akiknek az elmúlt évben gyermekük született. Az alapiskolások is frappáns műsorral jöttek, szavaltak, énekeltek, táncoltak, amivel nagy tapsot arattak.
Végezetül és hagyományosan az Egyházi Férfiénekkar mutatta be katonadalos produkciíóját, amit a Bertók-Galambos zenekar kisérete és a jelenlévők éneklése is segített.

Isten áldja az édesanyákat, nagymamákat és dédnagymamákat!

Anyák Napja - 2025: