Szencen december 14-én szervezte meg a Csemadok a Karácsonyi koncertet, melyet évek óta nagy érdeklődéssel várnak a szenci magyarok.
A Csemadok által szervezett rendezvény a magyar iskolákról is szól, hiszen a város magyar oktatási intézményeinek diákjai műsorral köszöntik a közönséget, ehhez csatlakozik a Szenc és Vidéke Célalap a karácsonyi ajándékcsomaggal, illetve az idei évben a Via Nova Ics a Beiratkozási Körúttal.
A műsorban felléptek az óvodások, az alapiskolások, volt diákok és a gimnázium tanulói. Az óvodások megkapták a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány által támogatott karácsonyi csomagokat is, melyben a Szenc és Vidéke Célalap és a Via Nova ICS ajándéka, kiadványa is szerepelt.
A műsor alatt – nem ünneprontás céljából – többször is elhangzott, hogy az anyanyelvi oktatás a leghatékonyabb a gyermekek számára.
A műsort Rigó Mónika karácsonyi koncertje zárta, a művésznő saját gyermekeit bevonva adta elő műsorát, melybe a helyi óvodásokat, majd a közönséget is bevonta.
NT, Felvidék Ma


Fotógaléria