A Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás kiterjedt tevékenységei közül a jelenlegi helyzetben indokoltnak tartja előtérbe helyezni a társadalom erősítését szolgáló programokat. Ezek közül a világjárvány időszakában különösen fontos támaszt jelent a Szlovákiában élő magyar közösség számára a társulás által 2016-ban elindított Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálat (FLET)...

A széttöredezett felvidéki magyar közösségnek égető szüksége van a kohézióra, ezért szükséges egy jó példákra és működő modellekre épülő modern társadalmi program felépítése, amely a szociális érzékenységet a keresztény értékekkel párosítja. A Szövetség a Közös Célokért alakulása óta élen jár a társadalom szöveteinek összekapcsolásában, és ez a küldetés a nemzeti összetartozás, egy váratlan világjárvány és egy újabb összfelvidéki választási kudarc évében még inkább aktuális. Esterházy János szerint a felvidéki ügy valahol szociális ügy is, ezért meggyőződésünk, hogy az egyes társadalmi csoportokat szükségleteik alapján kell felkarolni. Ennek egyik pillére az a telefonos lelki elsősegély szolgálat, amely a járványhelyzet alatt és a mindennapokban különös jelentőséggel bírt a nehéz élethelyzetbe jutottak megsegítésében. A jövőben Szövetségünk hasonló, új programok elindításával kívánja szolgálni mindannyiunk javát.

flet_01
A szolgálat fejlesztése lehetőségeinek tekintetében elmondhatjuk, hogy a pályázatok visszavonásával ezek leszűkültek, viszont egy, a 2019. év végén nyertesnek ítélt magyarországi pályázati forrás biztosítja, hogy a körülményekhez alkalmazkodva 2020 őszén vagy 2021 tavaszán megrendezzék Dunaszerdahelyen a II. Kárpát-medencei telefonos napot, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ) társszervezeteként. A rendezvényre a felvidéki önkéntesek és szakmai képviselők mellett meghívást kapnak az erdélyi, kárpátaljai és magyarországi szolgálatok tagjai és szakemberei is.

A szolgálat jelentőségét igazolja, hogy 2016 óta elérhető és megbízható segítséget nyújtanak. A telefonszolgálat fejlesztése is a terveik között szerepel, így az első önkéntes, úgymond úttörő dunaszerdahelyi csoport után a keleti önkéntes csoport megszervezését szeretnék előkészíteni. Ezért várják azokat a Nyitra és Besztercebánya megye vonzáskörzetében élő jelentkezőket, akik úgy érzik, hogy a megadott feltételek teljesítésével szeretnének részt venni ebben a különleges önkéntes munkában. Emellett további jelentkezőket várnak még a dunaszerdahelyi csoport bővítéséhez Pozsony és Nagyszombat megyéből. A jelentkezések a felvidekitelefonszolgalat@gmail.com címre küldhetőek.

A koronavírus-járvány vonatkozásában tájékoztatni tudunk arról, hogy a szolgálathoz befutó hívások száma folyamatosan növekszik és ez így történt a krízishelyzet idején is. A hívások témáját illetően az ügyelők azt tapasztalták, hogy a kialakult helyzettel kapcsolatban nemcsak új problémakörök jelentek meg, mint a magány, az anyagi nehézségekkel kapcsolatos szorongások és a gyermekkel kapcsolatos nehézségek, hanem a már meglévő elhúzódó problémák is súlyosbodtak. Ez nemcsak az idősebbek körében volt jellemző, hanem a fiatalok és egyedülállók körében is, hiszen a kapcsolattartás korlátozódik és még inkább magányosnak érzik magukat azok, akik egyedülállóak, nem élnek párkapcsolatban.

A segítő munka maximális alapelve az elfogadás és a bizalmi kapcsolat kiépítése a hívóval. Ezért a telefonos szolgálat annyiban különbözik egy hétköznapi beszélgetéstől, hogy az ügyelő nem árasztja el a hívót „okos tanácsokkal”, sőt kifejezetten ezekre a helyzetekre vannak érzékenyítve, empatikusak és ítélkezéstől mentesen éreznek együtt a hívóval.

A felvidéki telefonszolgálat hétfőtől vasárnapig 0-24 órában két telefonszámon, alapdíjas szolgáltatásként érhető el (0918 500333 – Orange,  0904 500 338 – T-Mobile). A felvidéki segítőkkel szerdán 18.00 órától csütörtökön 18.00 óráig lehet beszélgetni. A hét többi napján a magyarországi és a kárpátaljai társszolgálatok önkéntesei fogadják a hívásokat.

Gubík László, a SZAKC alelnöke, Hideghéthy Andrea, a SZAKC ügyvető igazgatója, Ujpál Emőke, a FLET szakmai vezetője