Foto: Agárdy Gábor

Mint minden évben, az idén is, a Rákóczi Szövetség ösztöndíjjal ajándékozta meg a 24 kiselsős szüleit. A megszokottnál hamarabb került rá sor, számolva a járvány leendő hatásaival…/ag079

A beiratkozáskor már megkapták az iskolatáskákat. A szép ünnepséget az Alapiskola színháztermében Matus Mónika igazgató-asszony nyitotta meg. Majd egy ajándékkal lepték meg az anyukát, aki a közelmúltban adott életet gyermekének. Felszólalt Fekete Irén a Pedagóguszszövetség elnöke és utána Csáky Csongor a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntötte az egybegyűlt elsősök szüleit. Jelen volt még Morvay Katalin, a pozsonyi MTAG igazgató-asszonya. A Szenc- és Vidéke Társulás és Duray Rezső elnök szervezésében Csáky Csongor jött el személyesen átadni az ösztöndíjakat, amihez még „járt“ Béres József „Szép magyar ének“ című szépen és igényesen kivitelezett könyve, amit Rezső még „megtoldott“  Szenc utóbbi 30 évéről szóló kiadványával.

A Rákóczi Szövetség ösztöndíjainak kiosztása