A Falvak Kultúrájáért Alapítvány 2021. július 3. és 9. között immár negyedik alkalommal rendezte meg a határokon átívelő aranyosszigeti olvasótábort. A találkozó kulturális programjai a nemzeti összefogás jegyében zajlottak…/om, nt, ag071

Az aranyosapáti (Magyarországon, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található kisközség) Aranyossziget Ifjúsági Tábor adott otthont annak az olvasótábornak, amelyre öt országból, a Felvidékről, Újvidékről, a Partiumból, Kárpátaljáról illetve Magyarországról érkeztek gyerekek. Az egy hetes táborban a gyerekek és kísérőik közös programokon vehettek részt, ismerkedhettek, barátkozhattak egymással.

A Felvidéket Szencről Németh András a Szenczi Molnár Albert Alapiskola 8. évfolyamos tanulója és édesapja Németh Tibor, mint kísérő, illetve Bozsaky Kristóf a csicsói Gáspár Sámuel Alapiskola 8. évfolyamos tanulója és Nagy Edit a csicsói alapiskola magyar irodalom és történelem szakos tanára képviselte. András és Kristóf a 2019-es Kincskeresők - helyi értékeket kutató diákok konferenciájának - galántai döntőjének különdíjasaként jutottak ki a táborba, de a 2020-as járványügyi helyzetre való tekintettel, csak most 2021-ben valósulhatott meg a 4. Nemzetközi Ifjúsági Olvasótábor Aranyosszigeten.

A táborban napi szinten tartalmas irodalmi, történelmi és kulturális előadások hangzottak el.

Felső-Tisza vidék természeti és történelemi emlékhelyei is meglátogatásra kerültek, mint például a tákosi református templom (más néven a „mezítlábas Notre Dame”), a Beregi Múzeum Vásárosnaményben, valamint a szatmárcsekei csónakos fejfás református temető, melyben nyugszik a Himnusz költője, Kölcsey Ferenc is.

A szabadidős tevékenységek – fürdés a Tisza folyóban, tábori olimpia (sportlövészet, íjászat, stb.) – mellett a táborozók betekintést nyerhettek még a szappan- és tésztakészítés, a mézeskalácssütés világába.

A tábor egyik napjának estéjét a felvidéki „csapat” programja töltötte be. Nagy Edit a „Kincsekeresők” konferenciáról, annak történetét és értékeiről számolt be, valamint Csicsó község, környékéről és iskolájáról. Németh Tibor ismertette Szenc város történetét, annak nevezetességeit, illetve a Szenczi Molnár Albert Alapiskola történetét is. Ezt követően a diákok megismételték a 2019-es Kincskeresők döntőjében elhangzott előadásaikat – Bozsaky Kristóf a csicsói 1965-ös dunai árvíz és Németh András ősnagybátyjának Csörgey Lászlónak történetét.

Példaértékű, ahogy a változatos programok összekovácsolják a határon innen és túl élő fiatalokat, ahogy a Falvak Kultúrájáért Alapítvány küldetésének megfelelően a nemzeti összefogást erősíti. A szívvel, lélekkel végzett munka meghozza gyümölcsét. Jó hangulatot, élményeket, jó szándékot, a közös munka örömét vitték haza magukkal a résztvevők.

Nem utolsó sorban köszönet Takács Róbertnek is, a Szenczi Molnár Albert Alapiskola történelem tanárának is, aki 2019-ben felkészítette Németh Andrást a Kincskeresők, helyi és országos döntőjére.

Még több kép az olvasótáborról ezen a linken tekinthető meg.


olvasotabor-2021