Hétfőtől (február 8-tól, Szencen febr.9-től) ismét megnyitnak az óvodák, az alapiskolák alsó tagozatai és a középiskolák utolsó évfolyamai. A kijárási korlátozás továbbra is érvényben marad.../010ag
Talán felelőtlennek tűnhetnek ezek a lépések, de úgy döntöttünk, hogy szigorúbbá tesszük a Covid-automata ún. fekete zónájának kritériumait, hogy ezáltal lehetővé tegyük a gyermekek iskolába járását" - jelentette ki Marek Krajčí egészségügyi miniszter, hozzátéve: a járványhelyzet Szlovákiában még mindig kritikus, a helyzetet súlyosbítja a koronavírus új mutációjának jelenléte.
Krajčí elmondta, addig nem tudnak a fekete zónáról átváltani az enyhébb bordó fázisba, amíg a kórházi kezelésre szoruló betegek számát nem csökkentik háromezer fő alá.
14 napos karantén
Az egészségügyi miniszter bejelentette: az új típusú koronavírus brit mutációjának terjedése miatt 14 napig karanténban kell maradniuk azoknak, akik külföldről térnek haza. A 8. napon PCR-tesztet végeztethetnek, ennek költségeit megtéríti egészségbiztosító .
Az Állami Tartalékalapnak további 8,4 millió antigéntesztet sikerült beszereznie, így most már van elegendő teszt Szlovákiában - tette hozzá a tárcavezető.
Hétfőtől szigorúan home office
"A kormány hétfőtől kötelezően home office-t rendel el minden olyan állampolgár számára, aki olyan munkakörülmények között dolgozik, amelyek a otthoni munkavégzést lehetővé teszik" - közölte Milan Krajniak munkaügyi miniszter. Arról, hogy milyen típusú munkahelyeket érint ez, illetve hogy milyen feltételeknek kell megfelelni, a miniszter részleteket egyelőre nem árult el. Hozzátette ugyanakkor, hogy a minisztérium ellenőrzi fogja a munkáltatókat.
Krajniak elmondta, a Covid-automata fekete és bordó fázisában az emberek rendszeres tesztelésére kell számítani. Hogy ez most újabb országos tesztelést jelent-e, nem tért ki. Annyit azonban elárult, a negatív teszteredmény legfeljebb hét napig lesz érvényes.
Így nyitnak az iskolák
Az iskolanyitással kapcsolatban Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter, egyelőre csak az óvodák, az alapiskolák alsó tagozatai, valamint a középiskolák utolsó évfolyamai nyitnak meg. Ám ha romlana a járványügyi helyzet, a regionális közegészségügyi hivatal (RÚVZ) bezárathatja azt az iskolát. A miniszter hozzátette: bevezetik az iskolai jelzőrendszert.
A kijárási korlátozások és a kivételek jogi szabályozása a jövő héttől is olyan lesz, mint eddig – közölte a szerdai sajtótájékoztatón Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszter, és hozzátette, ha valakinek most szüksége van a negatív tesztre a munkába járáshoz, annak hétfőtől (február 8.) is szüksége lesz rá. A gyerekekre, a betegekre és az idősekre vonatkozó jelenlegi kivételek érvényben maradnak.
Jön az orosz vakcina
Szlovákia megpróbálja beszerezni a COVID-19 elleni orosz Szputnyik vakcinát – közölte Marek Krajčí (OĽANO) egészségügyi miniszter. Megerősítette, hogy az egészségügyi minisztérium engedélyt adhat olyan oltóanyag használatára is, amelyet az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) még nem hagyott jóvá. Ezt az egyik lehetséges megoldásnak nevezte a tárcavezető.
Ma7 https://ma7.sk/aktualis/hivatalos-hetfotol-az-iskolak-ujra-megnyilnak-a-covid-automatat-szigoritottak
A szenci Városi Hivatal rendelkezése itt: https://www.senec.sk/sk/aktualita/informacie-k-otvoreniu-ms-zs-a-zus