Fotó: Agárdy Gábor

Betartva minden gyülekezési szabályt, elballagtak nagyovisaink is. Ügyesen szerkesztett kultúrprogrammal örvendeztették meg szüleiket, nagyszüleiket és a rokonokat-ismerősöket is…/ag051 

Méry Bea igazgató-asszony a lelkükre kötötte, hogy ne felejtsék el: magyar oviba jártak. Sok sikert kívánt az iskolai szerepléshez. A gyerkőcök pedig egy-egy szál rózsával és virágcsokrokkal köszönték meg a többéves törődést  a pedagógusoknak és az ovis alkalmazottaknak is. A végén pedig a ballagók nagy örömére megszólalt a színes papírcsíkokat kilövő két papírágyú.

Egy szép és megható ünnepségnek voltunk tanúi. 

A www.szenc.sk honlap szerkesztősége készít egy CD-t, amelyen megtalálható lesz még sok felvétel , amely terjedelmi okokból nem került fel a honlapra. Ezt majd eljuttatjuk a szülőkhöz, hogy egymás között lemásolhassák (azzal a feltétellel, hogy kommercionális célokra csak engedélyeztetés után lehet felhasználni).

Ballagás az Oviban - 2021: