Ritka kivétel: egy fecske is csinálhat nyarat. Éberhardon Valacsai Edit az új polgármester. Gratulálunk!…/ag039

A Szenci járásbeli Éberhardon szombaton önkormányzati pótválasztást tartottak, miután a település korábbi polgármestere, Janík Jenő tavaly decemberben lemondott, arra hivatkozva adta vissza a megbízatását, hogy személyét kriminalizálták és munkáját igyekeztek ellehetetleníteni.

A 2853 választásra jogosult polgár közül 1334-en voksoltak, az érvényes szavazatok száma 1315 volt. A négy induló jelölt közül a legtöbb szavazatot (871 – 66%, ez nem semmi!) a falu jelenlegi alpolgármestere, Valacsai Edit, a Csemadok helyi szervezetének az elnöke kapta.

valacsai-edit

Valacsai Edit 2006-tól önkormányzati képviselő Éberhardon, 2020 decemberétől pedig polgármester-helyettesi pozícióban van. Tanulmányait a pozsonyi közgazdaság-tudományi egyetemen és a Halle-Wittenbergi Luther Márton Tudományegyetemen végezte. Közgazdászként nemzetközi vállalatoknál szerzett szakmai gyakorlatot. Négy nyelven beszél, a magyar mellett szlovákul, németül és angolul.

Mindig szívügye volt a szülőfaluja, ahol fiatal korától bekapcsolódott az aktív közéletbe. Szüleitől, nagyszüleitől azt az útmutatót kapta, hogy természetes dolog a szülőhelyünkért tenni és a helyi közösséget előbbre vinni. Jelenleg a Csemadok helyi szervezetének az elnökeként kulturális programok szervezésében vesz részt. A községben nagy hagyománya van az önkéntes tűzoltó- és sportegyesületnek, ez utóbbinak már édesapja és nagyapja is oszlopos tagja volt.

Az egykor színtiszta magyar faluban a legutóbbi, tíz évvel ezelőtti népszámláláskor már csak 33,5% volt a magyarok aránya, a szlovák lakosság aránya pedig azóta is folyamatosan nő. 2004-től óriási építkezések kezdődtek Éberhardon, ahol számos új lakótelep jött létre. Ezekbe zömében szlovák ajkú betelepülők költöztek.

A legintenzívebb hullám az elmúlt 5-6 évben indult meg. A többi Pozsony-közeli szatellitközséghez hasonlóan Éberhardon is nehezen viselik a tősgyökeres lakosok a gyors ütemű beköltözést és a falu rohamos felduzzasztását. Az új lakosok gyakran nem rendelkeznek kellő helyismerettel, nincs kötődésük a faluhoz, nem ismerik a községet, a közösséget, panaszkodnak a falusi életre. Ez olykor kellemetlen, konfliktusos helyzeteket okoz. Valacsai Edit ennek kapcsán kiemeli, hogy az eredeti éberhardi szlovákokkal soha nem volt probléma, számos barátság szövődött, sok szlováknak nem jelentett gondot magyarul megtanulni. Az új beköltözők nagy része azonban korántsem ilyen alkalmazkodó, miközben számos lehetőségük lenne bekapcsolódni a közösség életébe.

Sajnos, az alsó tagozatos magyar iskola évekkel ezelőtt megszűnt, ma már csak szlovák tannyelvű alapiskola és óvoda működik a faluban. A magyar gyerekek a közeli féli alapiskolát látogatják.

A településen egyre kevesebb a magyar lakos, hiányzik az utánpótlás, és mind kevesebb az olyan szülő, aki igényt tart a magyar nyelvű oktatásra. Sok fiatal elköltözik, vagy az erős asszimiláció hatására elszlovákosodik és elhagyja az anyanyelvét.

Az éberhardiak leginkább a közbiztonságra és a közlekedéssel kapcsolatos problémákra panaszkodnak. Mivel nagy a fővárosba ingázók aránya, a Pozsony és Éberhard közötti forgalom egyre elviselhetetlenebb. Gondot jelent a falu sűrű beépítettsége, az utcák szűkre vannak szabva, gondot jelent a parkolás, veszélyes a kerékpározás és az úton való átkelés. Emellett a helyi utak és járdák minősége is elavult, vagy nem megfelelő. Több lakosnak nem tetszik a falu hallatlan ütemű felduzzasztása, amihez nincs biztosítva az infrastruktúra és a szociális hálózat. E téren egyre növekszik a lakosok igénye, a községnek azonban már nincs lehetősége hová terjeszkedni. Így is veszendőben van a falusias jellege, mondja Valacsai Edit.

Valacsai Edit jövőbeli tervei főleg olyan témákra vonatkoznak, amelyek megvalósítására a választási időszak hátralevő része lehetőséget nyújt, illetve szeretne beindítani olyan folyamatokat, amelyek hosszú távú megvalósítást igényelnek.

Ilyen az említett közlekedési helyzet orvoslása (lassítók, tükrök, a járdák és közutak javítása), vagy a közbiztonság javítása kamerás védelmi rendszer kialakításával, mivel a lakosok az utóbbi időben lopásokra panaszkodnak. Minden beruházási terv hosszú lejáratú, de az első lépések megtétele is sikernek számít. Emellett az új falurészek lakosainak igényeivel is foglalkozni kell.

Több turisztikai látványosság található a faluban. Pár éve tanösvényt építettek, amelynek útvonalán a legnépszerűbb helyi látványosságok tekinthetők meg. Közülük is kiemelkedik az Apponyi-kastély a parkkal és a kápolnával, amely régóta felújításra vár. Bonyolítja a dolgot, hogy Pozsony megye a nagyobb résztulajdonos, így lassabban haladnak a felújítások. Jelenleg a kastély angolparkjának a revitalizációja készül. Kiemelten fontosnak tartja a hagyományok őrzését, ezért évente több ünnepséget, közösségi rendezvényt tartanak Éberhardon.

Valacsai Edit kiemeli, hogy célja egy jól működő, virágzó község kiépítése, ahol elégedettek a lakosok.

Nem szétválasztani, hanem összekapcsolni szeretné az embereket, és velük együttműködve javítani az éberhardiak életén, életminőségén és társadalmi együttélésén.  

forrás: Ma7