Foto: Agárdy Gábor

Nem kicsi fába vágta a fejszéjét a Szenci Városi Múzeum, amikor a széles közönség elé próbálta tárni, hogy ki is volt Ján Lichner, akiről Szenc Város főutcáját a kilencvenes években elnevezték…/ag085  

A konferencia fővédnöke Dušan Badinský polgármester volt, aki más elfoglaltsága miatt egy kicsit később érkezett, de a háttérből figyelte az előadásokat. Ott volt Juraj Gubáni alpolgármester is. Hat előadás hangzott el, amely megpróbálta bemutatni a „túróci klikk“ emberét, Ján Lichnert, aki mint szenci körzeti jegyző, majd a Nemzetgyűlés tagja eléggé megosztó személyiség volt a szlovák politikában. Mint első előadó a Szenci Városi Múzeum igazgatója, Strešňák Gábor volt.
Tudni kell, hogy Ján Lichner volt az, aki a lakosságcsere folyamán (1946-48) panasszal fordult az akkori belügyminisztériumi megbízott (povereník) Gustáv Husákhoz, hogy a szenci magyarok kitelepítése nagyon lassú ütemben halad és sürgette ennek felgyorsítását,.

Hiányolom a teljes igazság feltárását, aminek hiányát az előadók jelezhették vola (erre Strešňák Gábor finoman utalt is), talán egyszer majd sikerül. Az előadássorozat anyaga megjelenik majd nyomtatott formában is.  

Ki volt Ján Lichner?