Foto: Duray Zoltán

Május 25-én délelőtt a szenci és Szenc környéki középiskolák sportversenyével avatták fel a teljes felújításon átesett Sport utcai sportpályát, a szenciek "Vályogvetőjét"…/ng 057

Pozsony-megye több mint 100 ezer €-s befektetéssel tette használhatóvá a több mint 30 éve lepusztult állapotban lévő sportlétesítményt. Jozef Radzo az A.Bernolák Gimnázium igazgatója kiemelte a megye és az iskola közti kitűnő együttműködést, amely elsősorban Németh Gabriella (MKP) megyei alelnök áldozatos munkájának köszönhető, aki az igazgató szavai szerint fáradhatatlanul harcol a szenci iskolák jogos igényeinek maradéktalan teljesítéséért.

Az igazgató úr továbbá köszönetet mondott a fenntartónak az elmúlt 8 évben nyújtott támogatásokért, valamint a 2017-re tervezett beruházásokért is, amelyek közül megemlítette az idén megvalósításra kerülő külső burkolat felújítását, a még hiányzó ablakcserékkel, a tantermek világításának modernizációját, a konyha levegőztető rendszerének felújítását, a járólapok cseréjét, de új lakkot kap a tornaterem is, új felszerelést a fizikai laboratórium és komplex rekonstrukciót végeznek az iskolai mosdókon is.

A vendégek sok kimagasló sporteredményt kívántak a diákoknak és a sportolóknak, valamint hozzátették, remélik,hogy a sérülések messze elkerülik mindazokat, akik ezt a felújított sportpályát használják majd.


Megújult a "Vályogvető" sportpályája: