Mint azt már 2023.2.13-án honlapunkon megírtuk, vannak folyamatok, amiket az emberiség fejlödésében nem lehet elkerülni. Megszületnek, kiteljesednek, hatalmon vannak, majd előbb-utóbb tönkremennek. Mint pl. a kommunizmus vagy a nemzeti szocializmus, stb. Ilyen a neobolsevik liberalizmus is, most van felszálló ágában Szlovákiában is...(szerk.)

- – – – – – – – – – – – – – -
Mindjárt az elején leszögezném: nem ítélem el Lajost. Pedig tehetném, s talán némi erkölcsi jogom is lenne hozzá, hiszen Lajos magyarnak született itt, a Felvidéken, egy zömében magyarok által lakott faluban. Az egyetemig magyar iskolákba járt, most pedig szlovák hírleveleket osztogat a neten (természetesen modern-szlovákul: „newslettereket”), amelyekben elmagyarázza nekünk, hogyan kéne előremozdítani a szlovák állam szekerét.

Mint a magyar nyelvű Új Szóban olvashatjuk fizetett hirdetésként, mindenkit várnak egy „kötetlen párbeszédre egy olyan politikussal, aki hajlandó meghallgatni és megosztani Szlovákiára vonatkozó elképzeléseit”. Azt is írják, amit tudunk, Lajosunk „a Progresszív Szlovákia párt európai parlamenti képviselője lett, ahol a liberális Renew Europe frakcióban képviseli Szlovákiát. Munkája középpontjában az európai reformok, a fenntartható fejlődés és az innováció áll, amelynek révén Szlovákia az Európai Unió technológiailag fejlett országai közé kerülhet.” Hurrá. Lajosunk valójában magyar vokshalász, rengeteg felvidéki magyar szavazatát szállította a szlovák Progresszív Szlovákia nevű liberális pártnak. Magyarán: aktivista.

Az aktivistákról eszembe jutnak azok a lóvá tett felvidéki magyar parasztok, akiket az első csehszlovák köztársaság idején a Csehszlovák Agrárpárt nevében felcsődítettek Prágába, hogy nagy csinnadrattával, felpántlikázva kampányoljanak a megszálló államhatalom részéről „az ő érdekeiket képviselő” agrárpártnak.

S miután hazaszekereztek, lógó orral vehették tudomásul, hogy a földreformnak nevezett földrablásban, amelynek során a cseh és szlovák telepesek között osztották szét a magyar földbirtokosoktól elzabrált szántók nyolcvan százalékát, ők egy nagy fityiszt kaptak. A pántlikát dobhatták a fészerbe, a rozsdás ekevas és a lószerszám mellé. Amit sok évtizedes propagandamunkával nem tudott volna elérni, azt a földrablással egy csapásra elérte az utódállam: megszabadította a felvidéki magyarság legtősgyökeresebb rétegét a vagyonától, s ami ebből logikusan következett, ezzel a jól irányzott rúgással kilazította a lábuk alatt az identitás legszilárdabb alapkövét.

S napjainkban azzal folytatódik ez a dicstelen történet, hogy magyarnak született vagy magyaroknak udvaroló, valójában a szavazataikra vadászó aktivisták igyekeznek „építeni a szlovák jövőt”, természetesen a mi részvételünkkel. Mint néhány éve vezérük, Michal Šimečka is, aki egy szalmaszálat sem tett keresztbe a felvidéki magyarokért Brüsszelben. Pedig valami olyasmit rebegett.

És ezekkel az agyafúrt, kimunkált ideológusokkal, akik jól ki vannak stafírungozva Brüsszelből és az üveghegyen túli mélyállamból, ezekkel kéne felvennie a versenyt a Magyar Szövetség új vezetésének is. Ahol szerencsére már nem rontják a levegőt (vagy csak részben) az etnikai politizálás ellen ágáló észkombájnok és ügynökök, újmódi aktivisták, de így is sziszifuszi munka lesz észre téríteni a magyarokat, hogy ne kapkodjanak az olcsó, édes maszlagok után.

Mert a közösködéseket mindig osztozkodások követik, amiben mi, magyarok, mivel számbelileg kisebbség vagyunk, mindig a rövidebbet húzzuk.

Költő barátom mesélte nemrég, hogy a mély pártállami időkben egy pozsonyi kocsmában le-leült közéjük az akkor még szintén ifjú Lajos, és sokszor fizette az éhenkórászok számláját. Talán maga is írogatott akkoriban. Egy idő után már úgy várták, mint a messiást. Lajosunk tehát – mivel a kör vonala visszatér önmagába – visszakanyarodott az egykori kiindulóponthoz. A nagykürtösi kultúrházban sörözget és kvaterkázik a szlovák polgárokkal.

Nem kétséges, hogy a nagykürtösi kocsma padlója is csupa jó szándékkal van kikövezve, mint a többié is, amelyek következni fognak (mert a liberálbolsevik világmegváltóknak jut pénzük mindenre), de azért vegyük észre, ez sem más, mint a vegyes tudatú – Európában kuriózumnak számító, hatásában felmérhetetlen károkat okozó – hidas átverés.

Ahogy a klasszikus, a Béla mondotta: mindegy, milyen nemzetiségű a sörfőző, csak jó sört főzzön. Hívhatják Hodžának vagy Ódornak, egyre megy. De azért, visszautalva a történelmi párhuzamra, mekkora a különbség Ódor és mondjuk Szentiványi József között! Lajosunk immár nem csóró, szárnybontogató felvidéki magyar költőpalántáknak, hanem lépre csalandó, nemzetközi illetőségű vagy azzá konvertálandó szlovákiai polgároknak osztogatja a progresszív, sorosista jólétről szóló igét. A nyitott társadalom nagy, közös sátra alatt, ahol nemzetközivé lesz a felvidéki világ.

Kövesdi Károly
forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/a-lajos-kocsma