Korszakos, történelmi hibát követtünk el! Ezt nem királyi többesben írom, hanem a felvidéki magyarjainkra vonatkoztatnám. Éppen elég türelem kellett hozzá, hogy egy hétig ne kommentáljam az államfőválasztás számunkra egyértelmű kudarcát...
Nos, nem azért, mert Forró Krisztián nem lett köztársasági elnök a maga 2,9% országosan begyűjtött szavazataival az 51,9%-ból. Mert csak az ország alig több mint fele ment el szavazni.
Írom ezt azért, mert fatális tévedésben vagyunk, ha azt hisszük, a nekünk fontos dolgokat (milliószor leírtam, nem részletezem) majd a szlovák politikai reprezentáció a mi részvételünk nélkül is vígan, örömmel és dalolva megoldja, mint azt egy nagy csoport állampolgárral (értsd nemzeti kisebbséggel) szemben ildomos lenne megtenni – természetesen belátható és záros határidőkön belül.
Kudarcunk abban is rejlik, hogy elsősorban saját magunkban sem bízunk, aztán a kisebbségi politikai reprezentációban sem, pláne az elmúlt évtized nagyon maffiagyanús kormányaiban sem – függetlenül attól, ki volt kormányon.
A „mi lett volna, ha...“ ősrégi kérdést nem szándékozom megválaszolni. Egyben azonban biztos vagyok: ha a Magyar Szövetség elnöke összeboronált volna pl. 135 ezer szavazatot (ami kb. 6% és erre minden esélyünk és feltételünk megvolt, csak akarni kellett volna), más lett volna az első kör után a tárgyalási pozíció. Meg nem keletkezik az az információs kudarc és félretájékoztatás, ami a Pellegrinivel való tárgyalást övezte. Ez csak betetézre a bajt!
Hogyan akarunk így az EU-ban labdába rúgni – már mint felvidéki magyarok, akik a „hunokkal“ együtt vagyunk még (talán) vagy félmillióan? Hogyan lehet a nyugati „új Moszkvát“ egy kicsit megzabolázni? Mert ha így megy ez tovább, szégyenteljes és gyalázatos, tragikus vége lesz ennek az igéretesen induló projektnek (De Gasperi, Adenauer és Schuman voltak az alapító atyák). Június 8-a még egy kicsit tovább van, de nekünk április 6-áról kellene dönteni.
Erről is megírtam véleményemet itt, sajnos bejött a „kisebbik rossz“ elméletem minden negatívumával együtt. Optimistaként azt írtam, hogy „...most kicsit más a helyzet, a magyar politikai közeg stabilabb, rendezettebb. Most kell megmutatni, hogy erősek vagyunk! Másként nem fognak bennünket komolyan venni a politika fő szereplői!“
Ez sem jött be távolmaradásunk okán!!! Az eddigi kisebbségi politikai munka csaknem veszendőbe ment, nem lesz csoda, hogy elölről kell majdnem kezdeni az egész építkezést.
Hallottunk, persze, kormányigéreteket, galántai meg dunaszerdahelyi beruházási morzsákat, stb... – úgy az egyik második körös jelölttől, meg a másiktól is. Tapasztalatom azt mondatja velem, hogy ha a felvidéki magyar reprezentáció nincs kormányzási és más csúcspolitikai helyzetben, mindig átvertek minket! Soha nem kaptunk semmit – inkább elvettek (pl. állampolgárság, szoroskai alagút, déli gyorsforgalmi út, stb...).
Ezért változtatni kellene a sorrenden: először mutassa meg az ország ( sajnos, nélkülünk működő) politikai reprezentációja, hogy egyenértékű állampolgárok vagyunk, az jár nekünk is, mint a többi 4,5 milliónak. Ha ezt látni fogjuk (amire minden jogunk megvan), akkor legközelebb ezt jutalmazni tudjuk az esedékes választásokon.
Addig azonban be kellene húzni a vészféket! Még egyszer ekkora kudarcra (a leendőkről pedig nem merek jósolni, mert általában bejöttek) semmi szükségünk nincsen. Meg aztán végre „tökösebben“ kellene viselkednünk, hogy ne legyünk újból és újból átverve!
A rendszerváltás óta minden szavzáson résztvettem, ezt állampolgári kötelességemnek tartottam - tartom.
Most is így fogok cselekedni és elmegyek államfőt választani. És karikázom mind a két jelöltet! A csak kissé politikailag is képzettek tudják, hogy ez mit jelent.
Ha 200 ezren így csinálnánk, más lehetne a „leányzó fekvése“...
Agárdy Gábor