Fotó: Duray Rezső
Ebben az évben február 5-én vette kezdetét a Csallóköz legnagyobb templomában – a nagymagyari Szent Kereszt Felmagasztalása-plébániatemplomban a tizenöt csütörtökből álló ájtatosság-sorozat Szent Rita tiszteletére. Ő a reménytelennek tűnő helyzetekben is hathatósan közbenjáró közkedvelt szent.../dr043
Mind a 15 alkalomkor a környékbeli és távolabbi lelkiatyák jöttek el Nagymagyarra, mindig máshonnan, s mutatták be a legszentebb áldozatot s így szebbnél-szebb elgondolkodtató prédikációkat, buzdító szavakat, hallgathattak meg a hívek, s zárhatták azokat szíveikbe.
Május 17-én, vasárnap a búcsúi ünnepi program 15:00 órakor májusi rózsafüzér-ájtatossággal kezdődött. A már harminc éve megtartott Szent Rita-ájtatosságot a nagymagyari esperes-plébános Naszvadi Sándor vezette, a Feszty Masa festőművésznek az 1970-ben festet és a templomnak adományozott gyönyörű Szent Rita kép előtt. Az ezt követő ünnepi szentmise főcelebránsa a pozsonyi-egyházmegye főpásztora, Stanislav Zvolenský érsek volt. A szép számban megjelent lelkiatyák között a szenci zarándokokok örömmel látták meg Pammer Tamás, káplánt és a régebben Szencen szolgáló káplánokat.
A búcsú elmaradhatatlan része volt a rózsák megáldása a mise végén. Utána körmenetre került sor a templomtól a Fő utcán a Szenc–Somorja kereszteződésig.
Jó volt újból szép számban összejönni a zarándokoknak Nagymagyar Szent Rita-búcsúján, régi, avagy rég látott ismerősökkel találkozni, egymást buzdítani, erősíteni, biztatni, örömet szerezni.
Duray Rezső
img 20260517 wa0248
img 20260517 wa0249
img 20260517 wa0250
img 20260517 wa0251
img 20260517 wa0252
img 20260517 wa0253
img 20260517 wa0254
img 20260517 wa0255
img 20260517 wa0256
img 20260517 wa0257
img 20260517 wa0258
img 20260517 wa0259
img 20260517 wa0260
img 20260517 wa0261 resize
img 20260517 wa0262
img 20260517 wa0263 resize
img 20260517 wa0264 resize