Fotó: Agárdy Gábor, Árva Péter

Gróf Esterházy János születésének 125. évfordulójáról emlékeztünk meg Szencen.../ag020

Boldoggáavatási egyházi pere folyamatban van, boldoggáavatásáért szentmisét mutatott be a Szent Miklós-templomban Pammer Tamás káplán úr. Utána sor került az emléktáblájánál Duray Rezső ünnepi beszédére. A jelenlévők közös imát is mondtak, és elénekelték nemzeti imánkat, a Himnuszt. Majd elhelyezték égő mécseseiket az emléktáblánál.

- – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – -

Duray Rezső beszéde a megemlékezésen

Tisztelt emlékező közösség!

Megemlékezéseinken mindig más szemszögből hívtam fel figyelmüket gróf Esterházy János életére. Ma beszédemben származását, családját ismertetem.

A mártír, gróf Esterházy János 125 évvel ezelőtt 1901. március 14-én született Nyitraújlakon, előkelő főnemesi családban. Esterházy család galántai ágához tartozó apja, idősebb Esterházy János 1864-ben született és 1905-ben, halt meg, tehát János négy éves korában. Édesanyja, a lengyel Tarnowska Erzsébet grófnő aki 1875-ben született és 1956-ban halt meg, özvegyen, egyedül nevelte három gyermekét: Lujzát aki1899–1966, Jánost és Máriát aki1904–1975. János élete első időszakának meghatározó élménye volt a lengyel édesanyától kapott mély istenhit, valamint a vegyes lakosságú szülőhely, ahol a magyarsággal együtt élő szlovákok nyelvét már gyermekkorában megtanulta. 1924-ben vette feleségül Serényi Lívia grófnőt. Házasságukból két gyermek született, János és Alice, vagyis ahogy mi szokjuk mondani Alíz. János Budapesten járt gimnáziumba és a kereskedelmi akadémiára, később a saját birtokán gazdálkodott. Azok közé tartozott, akik nem akartak könnyen belenyugodni a trianoni döntésbe. A gazdasági kényszer sodorta őt politikai pályára. Arisztokrata származásához nem ragaszkodott, nem szerette, ha grófnak szólítják. A két világháború közötti Csehszlovákia, majd a szlovák állam legjelentősebb magyar politikusa, mártírja 1957. március 8-án, 56 éves korában 12 évnyi rabságban eltöltött súlyos szenvedés után hunyt el a mírovi börtönben.

Nővére, Lujza író, fordító lett, és a két világháború közötti csehszlovákiai magyar katolikus értelmiségi mozgalom egyik vezető személyisége volt. Az első szlovák köztársaság idején öccse, János gyermekeit nevelte és segítette munkáját. 1945-ben megpróbálta elérni, hogy testvérét, Jánost a hatóságok szabadon engedjék, ezért az igyekezetéért a ligetfalusi táborba internálták. 1946 nyarán Párizsba menekült, ahol fordítói munkájával is segítette a magyar békeküldöttség munkáját a békekonferencián. Minden kapcsolatát megmozgatta bátyja, testvére érdekében. Édesanyjuk és Esterházy János gyermekei is Nyugatra távoztak, a család kettészakadt. Lujza grófnő naplójában részletesen leírta mennyi erőfeszítést tett a család, bátyja kiszabadítására. A kézirat, sok-sok levéllel Lujza halála után 1966-ban került Rómába unokahúgához, tehát János lányához, Alíz-hoz, aki hosszú évekig félt hozzányúlni, mert úgy érezte, hogy elolvasása fájó sebeket szakítana fel. A sorsfordító idők kényszere alatt mégis előszedte a kéziratot. A könyv francia nyelven született meg, mert szándéka szerint ezt a nemzetközi élet irányítóinak, a nemzetközi sajtónak és a világon különböző helyeken élő politikusoknak szánta. Magyar a fordítása 1991-ben jelent meg, Szívek az ár ellen címmel.

Ebből a könyvből tudtam meg, és mások is, hogy Esterházy János, 1949. június 16-án, Úrnapján, testvérének Lujzának írt levelében többek között leírta azt is, hogy hazatéréséért imádkozva a börtönökben, lelki szemeivel gyakran látta azt a Szűz Mária-szobrot, „ami Szencen a falu végén van, amint Pozsony felé mész, az országúttól jobbra”. Ezért is jelentett óriási élményt számára, hogy a sarkkörön túli szibériai gulag munkatáborból az éjszakai hazaszállítása közben, a rendőrségi autó ablakán keresztül, négy év után először, azt a Szűz Máriát látta meg kivilágítva, akit lelki szemeivel olyan sokszor látott, és ahol gyakran Pozsonyba menet megállt imádkozni.

A felvidéki magyarság mártírsorsú vezető politikusának gróf Esterházy Jánosnak leánya Alíz, 1932. november 1-jén született és tavaly 2025. november 20-án halt meg. Gyermekkorát Nyitraújlakon töltötte. Apja 1945-ös letartóztatása után anyjával és bátyjával a család budapesti villájában lakott. Bátyja, János, 1947-ben nyugatra szökött.

Esterházy Alízt osztályidegenként az egyetemre nem vették fel, ezért munkásként a Kefegyárban dolgozott 1949-ig. Mivel Budapestről ki lett tiltva, ekkor édesanyjával együtt kitelepítették, egy Heves megyei munkatáborba. Édesanyja, vagyis Esterházy János felesége idegösszeroppanást kapott, és az egri kórház zárt osztályára került. Alíznak 1955-ben sikerült Ausztriába szöknie, és Bécsben nagybátyja, Esterházy László vette pártfogásába. Amerikában ösztöndíjjal gazdasági és politikai tanulmányokat folytatott, diplomát szerzett. 1958 és 1970 között a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnél dolgozott Bécsben. 1970-ben férjhez ment Malfatti báróhoz, akivel Rómába költözött. Férje az IBM igazgatója, majd a Máltai lovagrend nagykövete volt. Házasságukból két gyermek született Malfatti-Esterházy Giovanni és Roberto, akik ebben az évben is, február 2-án meglátogatták nagyapjuk nyughelyét Alsóbodakon.

Malfatti báró bár egy kukkot sem értett azokon a szlovákiai és magyarországi ünnepségeken, előadásokon, megemlékezéseken, szentmiséken melyeken feleségével Alízzal és gyakran két fiukkal részt vett, mégis rendíthetetlen nyugalommal volt azokon jelen az elejétől a végéig. Egy alkalommal elmondta, mindezt apósa, az Esterházy János iránt érzett mélységes tiszteletből, s a felesége iránti szeretetből teszi. Diplomáciai kapcsolatait felhasználva sokat tett Esterházy János külföldi, elsősorban ausztriai és olaszországi elismertetéséért. A rendszerváltozás után Alíz az Esterházy János Emlékbizottsággal együtt elszánt küzdelmet folytatott Esterházy János rehabilitálásáért.

1994. június 19-én, vasárnap délután kettőkor férjével Malfatti báróval, virágcsokrot helyezett el itt a Máriácskánál, mécsest gyújtott, és elbeszélgetett velünk az emléktábla akkor tervezett ünnepélyes leleplezéséről. Élete legboldogabb napjának nevezte, amikor 2017. szeptember 16-án, végső nyugalomra helyezték Esterházy János hamvait a zoboralji Alsóbodokon, az e célból épített Szent Kereszt Felmagasztalása kápolnában, mert Esterházy János végakarata szerint a szülőföldjén akart nyugodni.

Isten Szolgája, Esterházy János rehabilitálása ügyében sok minden történt az elmúlt években, de „a megbocsátás és békítés igyekezete” még nem vezetett el odáig, hogy emlékezete Szlovákiában is az őt megillető megbecsülésben részesüljön.

1991 óta minden év márciusában Esterházy János életművére emlékezik a Rákóczi Szövetség, és Esterházy-díjat adományoz olyan személyeknek vagy intézményeknek, akik és amelyek a felvidéki mártír szellemében a magyar közösségek szolgálatában kiemelkedő tevékenységet fejtettek ki szellemi örökségének megőrzéséért.

Az Országházban, egy hete az egyik Esterházy-díjazott Orosch János nagyszombati római katolikus érsek volt, aki Dénesdről, Dunajská Lužnáról származik, ahol mindig békésen éltek egymás mellett magyarok, németek, szlovákok.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jóváhagyta az Esterházy János boldoggá avatásáért végzendő imádság magyar nyelvű fordítását, mely közös elimádkozására a szétosztott szórólapokról felkérem Pammer Tamás káplán urat.