Foto: Agárdy Gábor 

Alapiskolánk tanévnyitója az időjárás miatt rendhagyóan a bejárati csarnokban volt. Matus Mónika igazgatóasszony köszöntötte a diákokat, szüleiket és a megjelent vendégeket, valamint a pedagógiai kart is…/ag084

Az idén 27 elsőssel kezdik meg a tanévet, lesz A és B osztály. Így az iskola tanulóinak száma 234-re emelkedett.
A megnyitó után osztályfőnöki órák következtek, a kiselsősök is elfoglalták helyüket, ahol ajándékok várták őket. Jelen voltak a szülők is és a gyerkőcök is szépen viselkedtek. Az egész iskolának, pedagógusoknak, diákoknak, szülőknek és a nem pedagógiai alkalmazottaknak sok sikert kívánunk!

Befogni, kimosni, megszárítani és hétfőn iskola…

iskolakezdes 

Tanévnyitó az Alapiskolánkban: