Foto: Agárdy Gábor

Molnár Ferenc „Üvegcipő“ című vígjátéka az 50. Szenczi Molnár Albert Napok keretében került bemutatásra Szencen, a székesfehérvári Vörösmarty Színház művészeti vezetője, Bagó Bertalan rendezésében kerül a nézők elé, három felvonásban, Bandor Éva és Bárdos Judit főszereplésével.../ag 116

Az Üvegcipő című, a drámaíró életrajzi elemeit tartalmazó vígjátékot a komáromi teátrum tűzte műsorára Szencen is. Molnár Ferenc több mint egy évtizede élt együtt Fedák Sárival, a kor ünnepelt primadonnájával, amikor az Égi és földi szerelem című darabja próbáin beleszeretett a nála huszonöt évvel fiatalabb Darvas Lili színésznőbe. Ekkor írta Molnár Ferenc Az üvegcipőt, melyben Irma szerepét Darvas Lili kapta, Adélt pedig korábbi nagy szerelmére, Varsányi Irénre osztották.

Most Sipos szerepét Mokos Attila játszotta.

Bagó Bertalan úgy nyilatkozott, azért esett a választása az Üvegcipő című vígjátékra, mert Komáromban jól ki lehetett osztani a szerepeit, emellett foglalkoztatja, hogyan lehet a kissé negédes sztoriból kihozni egy lélektanilag pontos történetet. „Szerintem az Üvegcipő azért az egyik közkedvelt Molnár Ferenc-darab, mert nagyon jó a humora, és mélysége is van” – fejtette ki a rendező. 

A három felvonást pedig az indokolja, hogy Molnár erőteljesen három helyszínre írta a cselekményt.

Az előadás további főbb szereplői: Cs. Tóth Erzsébet, Szabó Viktor, Skronka Tibor, Olasz István, Culka Ottó, Drága Diána, Fabó Tibor, Holocsy Krisztina, Holocsy Katalin, Majorfalvi Bálint és Bernáth Tamás. 

A díszletet és a  jelmezeket Vereckei Rita tervezte. A zenét Dobri Dániel szerezte. 

Mi, szenciek, Bárdos Juditnak és az egész társulatnak gratulálunk és további jó munkát kívánunk! 

Molnár Ferenc: Az üvegcipő - Szencen: