Foto: Agárdy Gábor, Barta Zsolt

Ünnepelt a rétei Csemadok. Hetven évvel ezelőtt alakult meg az alapszervezet, amely azóta is töretlenül működik Rétén. Már hétfőtől kezdve gazdag műsor várta a réteieket és az idelátogatókat, a kivétel csak a péntek volt az országos gyásznap miatt... /ag122

Szombaton (november 16-án)  délután sor került az emléktábla leleplezésére, amelyet a kultúrház falán a bejárat mellett helyeztek el. Az ünnepi emléktábla-avató beszédet Görföl Jenő országos titkár tartotta. Majd a megemlékezés az ünnepi taggyűléssel folytatódott. Kitüntették a mostani és régi tagokat és tisztségviselőket, az alapszervezet partnereit és átadták az emlékplakettet azoknak, akik legtöbbet tettek az elmúlt évek során a helyi Csemadokért. Az elhangzott beszédekben (vetítéssel is) megemlékeztek a régi elnökökről, t.k. felszólalt a helyi szervezet jelenlegi elnök-asszonya Gyurcsi Pomichal Mária, Fekete Márta járási titkár és Metzner Zoltán helyi polgármester is.

Az ünnepi taggyűlés után a zsúfolásig megtelt teremben következett a tartalmas gálaműsor, amelyben fellépett a szenci Möggyes gyemek-néptánccsoport, a helyi ökumenikus énekkar, Gyurcsi Róbert, a helyi Alapiskola tanulói , valamint Gálné Galambos Edit nótázott Horáček Zoltánnal és Gyurcsi Róberttel. Bemutatkozott a RÉVISZ is.
A gálaműsor után pedig egy kis frissítőre hívták meg a jelenlévőket a kultúrház előcsarnokába.
A műsort Neszméry Előd és Neszméry Zsófia vezette.

Le a kalappal, szép esténk volt! 

Hetvenesét ünnepelte a rétei Csemadok: