Szerdán reggel mindenki izgatottan várta a délután 2 órát. Becsomagolva s felkészülve. Eljött az idő. A plébános úr Palo Gajdos mindenkit szeretettel fogadott. Beszállva az autóbuszba még egy utolsó könnycsepp a szeretteinkhez. Hosszú út során végre csütörtökön reggel megérkeztünk Assisibe. Szent Ruffina templom, Assisi Szent Ferenc bazilika, Minerva valamint egy kis szabad program után beszálltunk a buszba s biztatóan mondták, hogy már csak 2 óra és Rómába vagyunk. Este 8-at ütött az óra, amikor a szállásra értünk. A szállástól csak 10 percre volt Vatikán. A látvány csodás volt. Lerakodtunk és egy csoport elindult felfedezni Vatikánt. Másnap reggel a szentmise után egy finom reggelivel vártak minket. Elfogyasztva a táplálékot siettünk, hogy a napi programot megnézzük. Elmentünk vonattal Szent Pál bazilikába, ahol megtekinthettünk az összes pápa képét a falon, majd a Lateráni bazilika felé vettük az utat. Mindenki csodálkozva nézte a Szent Lépcsőket. 28 lépcsőfokon csak térddel lehet felmenni. Legyőztük a fájdalmat s felérve megpihentünk az Oltáriszentség előtt. Kicsit szuszogva és megebédelve elballagtunk a Havas Boldogasszony templomba, aminek nagyon érdekes története van. Augusztus 5-én Rómában elkezdett havazni. Jézus elmondta, hogy ahol először fog hó esni, oda építsenek templomot. Csodálkozva hallgattuk a történetet. Elindultunk a Trévi kúthoz, ahol beledobtunk egy kis pénzt, hogy visszatérjünk Rómába. Elballagtunk a spanyollépcsőhöz, a Piaza Naovára ahol egy kis pihenő után, lágy zene mellett beszélgetve és kipihenve elindultunk haza. Angyalvár mellett elindultunk és szemünk elé tárult a Szent Péter tér és a bazilika. Időnkbe belefért még egy kis fagyizás is. Másnap reggel megreggeliztünk, majd a Szent Péter bazilika altemplomában a szentmise utána egy körútat csináltunk a bazilikában. Megebédeltünk és felkészülve elindultunk a tengerhez. Jól éreztük magunkat. Vasárnap megtekintettük a Néri szt. Fülöp sírját és délben a Sz


Fotógaléria