Hiánypótló a felvidéki magyar sajtópiacon, mert nemzeti-konzervatív az arculata és ránk szabott a tartalma.

 banner-magyar7

Három héttel azután, hogy elindítottuk médiacsaládunk első tagját, a ma7.sk internetes hírportált, MAGYAR7 címmel tegnap útjára bocsátottuk hetilapunkat is, amelynek ingyenes, bevezető számát a következő napokban mintegy 50 ezer felvidéki háztartásba juttatjuk el.

A MAGYAR7 a rendszerváltozás óta az első olyan teljesen új és önálló országos magyar közéleti hetilap, amely megjelent a szlovákiai médiapiacon. Úgy gondoljuk azonban, hogy a MAGYAR7 nemcsak ezért, hanem tartalmi összetételét és nemzeti-konzervatív arculatát tekintve is hiánypótlónak számít a felvidéki magyar sajtó területén.

Rendkívül nagyra értékeljük azt az olvasói várakozást, amelynek az elmúlt hetekben részesei lehettünk: még csak a munka elején jártunk, már sorba kaptuk a bíztató szavakat. Sokan már akkor az előfizetői feltételekről érdeklődtek, mikor még magunk sem tudtuk, mi hova kerül a lapba. Egyszerre éreztük a várakozás örömét és a felelősség terhét a vállunkon. De úgy voltunk vele, mint az a focicsapat, melyet tizenkettedik játékosként szurkolótábora hajt a kitűzött cél felé.

 Tisztelt Olvasóink! Nem lehetünk elég hálásak azért a megelőlegezett bizalomért, melyet irányunkban kifejeztek. Egyféleképpen tudunk erre rászolgálni: ha hétről hétre igényes, tényszerű és tisztességes lapot teszünk Önök elé. Megfelelni csak ezeknek a vezérlő elveknek akarunk, mert tudjuk: a leírt szavaknak súlya, a történeteknek igazsága, a krónikásnak pedig felelőssége van.

 Hetilapunkban, amely A4-es formátumban, fél-krétapapíron, 68 oldal terjedelemben jelenik meg, elsődlegesen közéleti témákkal – a közösségünk számára legfontosabb politikai, kulturális és oktatásügyi történésekkel –  foglalkozunk. Hírháttér anyagokat, elemzéseket és riportokat is közlünk, emellett 16 oldalon – három régióban mutálódó – regionális tartalmat is nyújtunk. Abban, hogy régióink hangját eljuttassuk a „nagyvilágba”, egy erős – a Csallóköztől a Bodrogközig terjedő – tudósítói hálózat van segítségünkre.

A csütörtökön megjelent bevezető lapszámot – postai úton, illetve aktivistáink közreműködésével – mintegy 50 ezer felvidéki háztartásba juttatjuk el. Az ezt követő első számunk május 15-én kerül a standokra, ahol 1 euróért lesz megvásárolható.

magyar7 

Az előfizetői megrendeléseket aktivistáink gyűjtik – Szencen és környékén Duray Rezső
(tel.: 0903 / 407 160, e-mail-címe:
durayrezso@gmail.com ), vagy a kiadónk, a Pro Media Alapítvány levelezési címére (929 01 Dunaszerdahely, Rózsa utca 7226), illetve szerkesztőségünk elektronikus címére (info@ma7.sk) is várjuk.

Előfizetői akciónk keretében május 15-től az év végéig heti rendszerességgel megjelenő 30 kiadványt kedvezményesen 20 euróért lehet megrendelni. Előfizetőink között egy Citroën C-Elysée személygépkocsit sorsolunk ki.