Látva Zuzana Čaputová államfő "besoroltságát", talán az utolsó lehetőség a legvalószínűbb. A Paraméter cikkét szemléztük..(szerk.)

Két hetet kapott Robert Fico, hogy biztosítsa a legalább 76 képviselő támogatását következő kormánya támogatásához, Zuzana Čaputová köztársasági elnök ma átadta neki a kormányalakítási megbízást. Az államfő nem nagyon tehetett mást, hiszen a Smer lett a szombati választás győztese, igaz, annyi szavazatot nem kapott, mint 2012-ben, hogy önállóan is kormányt tudjon alakítani.

Sőt, legalább két koalíciós partnerre lesz szüksége. A 23 százalékos eredményével azonban 42 képviselői helyet szerzett, és újra nehezen megkerülhető párttá vált a törvényhozásban. Nehezen megkerülhető, de megkerülhető, ha mindenki betartja, hogy nem lép vele kormányra, aki ezt ígérte.

Nem is lesz olyan könnyű Ficónak kormányt alakítania

Fico is elismerte, hogy nem lesz könnyű a kormányalakítás, pedig elméletben nem olyan nehéz összerakni neki a minimálisan szükséges 76 voksot. Elég meggyőznie a Hlast és az SNS-t, és megvan a 79 képviselő. Viszont ez a koalíció elég kockázatosnak tűnik, látva az SNS parlamenti frakciójának összetételét.

A SNS 10 tagú „együttesében” ugyanis csak Danko a valódi SNS-tag. Valószínűleg nagyobb szava lesz a frakcióban Tomáš Tarabának, aki az előző parlamentbe még az ĽSNS listáján jutott be.

Tarabához hasonló utat járt be a két Kuffa-testvér is, akik ciklus elején hagyták faképnél Kotleba pártját. És hát Danko nem biztos, hogy tűzbe tenné a kezét a többi frakciótagért sem. Vagyis az SNS-szel alakított koalíciós kormány nagyon könnyen kisebbségivé válhat, és hát erre Ficónak és Pellegrininek sincs nagyon szüksége.

Összesen négy lehetséges forgatókönyv van a kormányalakításra, vagyis az SNS felcserélhető lenne – Ficóék részéről legalábbis – a KDH-val, ami számban 81 képviselőt – és valószínűleg a képviselőket tekintve is stabilabb koalíció jelentene. Csak a KDH elnöke többször is elmondta, hogy ő ellenzi a koalíciókötést a Smerrel. Persze magyarázatot mindig lehet találni, de ez akár a frakció osztódásához is vezethetne. František Mikloško, aki most újra képviselő lett, már kijelentette, hogy ilyen kormányt nem támogatna.

A várható lemorzsolódásra tekintettel természetesen négyes – Smer-Hlas-KDH-SNS – koalícióval is próbálkozhat Fico, ez 91 képviselőt, tehát alkotmányos többséget jelentene, de talán ez lenne a legkevésbé stabil megoldás.

Ha Ficónak nem sikerül a kormányalakítás október közepéig, akkor Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia elnöke próbálkozhat. Neki valójában csak egy esélye van: a PS-Hlas-KDH-SaS koalíció tudna többséget biztosítani a kormánynak – 82 képviselőt. Ehhez azonban Šimečkának Peter Pellegrinit és társait kellene meggyőzni. Az SNS parlamenti frakciójának összetételét látva talán nem lehetetlen küldetés.

(...)