Valószínűleg álló napig is kutathatnánk, eredménytelenül, van-e még regnáló miniszterelnök, aki egy tömegrendezvényt nem arra használ, hogy kampányoljon egy szaftosat, öndicsérjen és fényezze a politikáját, ehelyett a világ dolgainak alakulását foglalja rendszerbe, mintegy stratégiai alapvetésként értelmet adva a geopolitikai folyamatoknak, amelyek a legtöbbek számára korántsem egyértelműek...
Az efféle politikusi mélyelemzéseknek sem a „művelt” Nyugaton, sem a kevésbé dölyfös Keleten, de még szűkebb tájainkon, itt Közép-Európában sincs hagyománya. Persze, meglehet, ennek végtelenül egyszerű oka van, a politikai felhozatal vagy nincs azon a szinten, hogy képes legyen ilyen mély ok-okozati összefüggéseiben láttatni a dolgokat, vagy pedig nem érdeke, hogy láttassa a folyamatokat, mert nem célja, hogy az események szélesebb kontextusban is értelmezhetők legyenek.
Orbán Viktor ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, a múlt hétvégén Tusványoson elmondott beszéde nem az aktuálpolitika alakulástörténetére koncentrált, hanem az átalakulóban lévő világrend perspektíváján keresztül elemezte, milyen következményekkel járhat a világ erőegyensúlyának elmozdulása – az Egyesült Államok és Kína párharca, az a tény, hogy míg az amerikai dominancia tagadhatatlanul gyengül, addig Kína megkérdőjelezhetetlenül erősödik, és minden a keleti birodalomnak kedvez.
A „két nap van az égen” gondolatát Washington persze nem hajlandó elfogadni, a kérdés csupán az, a pozícióharc összeütközésbe torkollik-e, beleértve a katonai konfliktust is. A józanság azt feltételezné, hogy a két szuperhatalom fogadja el egymást, a kétpólusú világ ugyanis már realitás. Orbán Viktor szerint ezzel az USA is jobban járna, mert Kína robbanásszerű fejlődése minden téren egyértelmű, a számok Pekinget igazolják.
Az Orbán-kormányt tíz éve európai és hazai térfélen sem kímélték, mások pedig megmosolyogták a keleti nyitás politikája miatt. Ezzel Budapest a Peking által nyugati nyitásként meghirdetett 21. századi Selyemút gazdasági övezet kiépítésének politikájára kívánt rácsatlakozni, sőt, 2015-ben az EU-ból a magyar kormány írt először alá ez ügyben együttműködési szerződést Kínával. A nyitás gondolatát rendkívül sok bírálat érte, a nyugati liberális politika és a sajtója, ahogy szokta, ismét diktátorozott egy kiadósat meg árulót kiáltott, s legszívesebben ezért is az Unióból való kizárásra kárhoztatta volna Orbánékat, ahogy a kínai Fudan Egyetem Budapestre tervezett campusa is nagy visítást váltott ki, botránnyá dagasztva és lefékezve a szándékot. Mert fel sem fogják az orbáni gondolkodás lényegét, miszerint nem csak a Nyugat létezik, értenünk kell a keleti világot is. Az átalakuló világrend is ezt az érdeket diktálja.
A jelek szerint ezt egyre többen felfogják, és Pekingbe vezető külön kis útját már Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök is megtette, Washington rosszallása ellenére. Utóbbi azzal védekezett, hogy az USA szövetségesének lenni nem jelent vazallusi engedelmességet… Pedig igen! Legalábbis a washingtoni vezérlőből és brüsszeli végrehajtó központból nézve.
A brüsszeli elszámoltathatatlanok kasztjára Orbán Viktor tusványosi beszédében is kitért, beismerve azt is, hogy a birodalmi és nemzeti eszmék menti szembenállásban, vagyis a föderalisták és szuverenisták harcában utóbbiak meggyengültek a brexittel, a britek távozása után a csehek átálltak, a szlovákok billegnek, már csak Magyarország és Lengyelország tart ki, több közeli választás azonban reményt adhat. A liberalizmus elleni harc tehát folytatódik, és a nyomás ellenére is a magyar kormány ezután is kiáll az igazáért. Orbánék politikája konzekvens marad, taktikai ügyekben lehet szó kompromisszumról, de stratégiai kérdésekben nem! Vagyis a háború támogatása, a migráció kérdése és a genderőrület nem alku tárgya.
Mi értelme is lenne visszavonulót fújnia Budapestnek a jövőre esedékes EP-választások előtt? Brüsszel az Uniót alapjaiban megrázó nagy kérdésekre nem tudott jó válaszokat adni, sem a migránsáradatot nem tudja kezelni, és az orosz–ukrán háborút is hibásan reagálta le. Engedett az amerikai nyomásnak, és esztelen szankciós politikájával végleg meggyengítette az államokat, az energia ára megduplázódott, és az EU teljesen elveszítette versenyképességét. Ez volt Washington egyik mesterterve: legalább az öreg kontinens ne legyen már tényező.
Ezt ma már az egyébként saját önhittségükbe belegabalyodott nyugatiak is látják, remélhetően mind többen, s jó eséllyel az európai választásokkor be is nyújtják majd a számlát.
A jelenlegi korrupt, erkölcsileg züllött, ezredéves hagyományos értékeinket elutasító, érdekeinket kiárusító vezetés ugyanis elárulta az embereket, s kiszámíthatatlanná tette az EU jövőjét.
Most a nagy változások idejét éljük, s még megjósolhatatlan a végkimenetele. Erről szólt a Tusványoson megrajzolt orbáni világkép. A harc tehát folytatódik, birodalmak közt és a birodalmak árnyékában is, nem mindegy, hova állunk. A józan helyzetlátás jó alap lehet.
Molnár Judit forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/birodalmak-arnyekaban