Szerencsére Szencen és környékén talán még nem tartunk itt! A cikk mondanivalója tanulságos és megszívlelendő...(szerk.)
Az elmúlt másfél évtizedben nem sok kegyelmi pillanata volt a felvidéki magyar politikumnak, hiszen a mindennapoknak inkább az árokásás és az egymásnak feszülés szabott irányt, aminek győztese sosem lett, csak vesztesei.
A kevés jó pillanat egyike a 2022-es önkormányzati és megyei választás volt, amikor a három elődpárt kényszerházassága után először közösen mérette meg magát a Szövetség, és piszkosul nagyot nyert: megyei szinten a legtöbb képviselőt adta, de önkormányzati szinten is dobogós lett, pártok tekintetében a Smer után és a Hlas előtt végzett. Tegyük hozzá, sok községben a szokásos hidas-MKP-s nagy magyar-magyar csaták is elmaradtak, és közel száz déli településen előre tudni lehetett, hogy nyer a Szövetség jelöltje, kihívó híján ugyanis lefutott volt a „verseny”. Az azonban már a politikum szomorújátéka, hogy meg sem élték a győzelmüket, még a „megcsináltuk!” örömét sem adták meg maguknak, már az örömmámorban egymás estek a platformok. A vége ismert, voltak, akik mentek, volt, aki jött… mindegy is, a parlamenti választásra elveszítette lendületét a párt, ahogy azt sem lehetett eladni a választóknak, hogy a magyarokért csak egy párt van, ismét valóság lett a romboló szembenállás. A választási vereséggel mindenki maflást kapott, talpon csak a Szövetség maradt.
Tanulni tehát van miből, mögöttünk a saját történelmünk, kellő bölcsességgel is nézhetnénk visszafelé, nem kellene ugyanazokat a hibákat elkövetni. De most úgy tűnik, önsorsrontásban erősebbek vagyunk, mint érdekeink védelmében.
Megválasztása után korszakváltást hirdetett Gubík László, és akkor a céllal általában mindenki egyetértett, felfogva közösségünk súlyos helyzetét, de láthatóan a megértő hümmögés csak addig tart, amíg valakinek a bérelt hokedlija veszélybe nem kerül.
A politika most vált élesre, a párt is ráfordult az őszi megyei és helyi választásokra, és a jelöltállítások ismét sok régi rossz beidegződést aktiváltak. Az nem a jegyzetíró dolga, hogy eldöntse, ki jó jelölt, és ki nem az, ez legyen a politika felelőssége, a választók meg majd elfogadják, vagy nem a kínált lehetőséget. A politikai munka megítélése annál inkább, ahogy az események habosítása mellett sem lehet elmenni. Egy pártnak sem tesz jót, ha a dolgait nyilvánosan oldja, a politika nem kibeszélő show, az a formáció tud sikeres lenni, amelyik a feszültségeket képes zárt ajtók mögött tartani. Ez persze pártfegyelem nélkül nem megy, és ez a Szövetség leggyengébb pontja. Most minden nyílt színen zajló konfliktus az esélyeket gyengíti, így a mostani, a jelöltállítások körüli viták is csak az ellenérdekelteket duzzasztja, hangjukat felerősíti.
Sokan máris Gubík kudarcává próbálták sminkelni azt a pártelnöki stratégiai alapvetést, hogy nem kézi vezérléssel akarja oldani a helyi ügyeket. Felróják neki, amiért nem lépett fel erélyesen a megyei listák felállításakor, nem élt az alapszabály adta lehetőségével, és nem írta felül az egyes járási döntéseket. Gubík viszont azzal érvel, hogy tiszteletben kívánja tartani a járások autonómiáját, ami egyébként érthető, hiszen az erő pozíciójából vélhetően még nagyobb konfliktusgócokat generált volna.
Most a felelősség a járásokon van (Komárom, Galánta és Rozsnyó érintett), mert így is hozniuk kell a négy évvel ezelőtti eredményeket, hogy akikkel nem tudtak megegyezni, függetlenként indulnak a magyar szavazatokért. Vagyis újraélhetjük a magyar-magyar csatákat. Nehéz menet lesz, a pártvezetés célul tűzte a 2022-es eredmények megismétlését, pozícióvesztéssel ugyanis nem lehet sikerről beszélni, ahogy a jövő évi parlamenti választásnál is rossz startvonal lenne.
Pozícióvesztés esetén az elnöknek, ha pártfegyelmet akar, erőt kell mutatni. Biztató, hogy Gubík azt ígéri, a párt ezután nem lesz következmények nélküli, vagyis ahol októberben nem hozzák az eredményeket, ott kötelezően tisztújítás lesz. A teljesítményelv érvényesítése regionális szinten is régi elvárása a Magyar Szövetséget magáénak tartó közösségnek. Ez a fajta strukturális modell lehetőséget ad arra is, hogy a párt még véletlenül se megfeneklett karrierek gyűjtőjeként, helyi zárványként működjön. De ez a jövő, előbb még itt van a kampánymunka.
Ne legyenek illúzióink, a kampány nem csak a sikersorjázásról szól majd, lövészárokok is lesznek, azok, akik rástartolnak a magyar szavazatokra, nem lesznek kíméletesek. A Komáromi járásban magyar polgármesterek csapataként bejelentett váratlan formáció ugyan azt kommunikálja, nem a Magyar Szövetség ellen indul.
Ez politikai versenyben egyszerűen értelmezhetetlen mondat, az pedig moralitási kérdéseket vet fel, hogy Halász Béláék a magyar megyei elnökjelölt mellett a jelenlegi szlovák megyefőnököt támogatják, aki nemcsak a lex Benešre nyomott zöldet, de az Orosz Örs ellen indított koncepciós eljárásba is beleállt azzal, hogy engedte, a szlovák szélsőségesek politikai boszorkányüldözést folytassanak Orosz ellen.
És akkor még a szlovák felhozatalról nem is szóltunk. Borítékolható, itt is magyar kártyával keverik majd a lapokat. A Gubík-fóbiában szenvedő Branislav Gröhling már be is jelentette dél-szlovákiai roadshowját.
Ha józan, megfontolt közösség lennénk, felismernénk, hogy most van szükség véd- és dacszövetséget teremteni legalább magunk között.
Ehelyett mi, jó magyar virtussal, egymással harcolunk.
Molnár Judit forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/ved-es-dacszovetseg