- – – – – – – – – – – – – – – – – – – -
Kapusnik Csaba – Iskolaválasztás: Hogy gyerekeink ne váljanak janicsárokká
Vészesen közeleg az időpont, amikor minden felvidéki magyar szülőnek el kell döntenie, milyen iskolát választ gyermekének. Ideálisabb esetben magyar tannyelvű alapiskolák között morfondíroznak (nagyobb városokban), rosszabb esetben szlovák és magyar tannyelvű intézmény szerepel az étlapon.
Hetek, hónapok óta folyik a kampány, a Rákóczi Szövetség réges-régen nyilvánosságra hozta videóját arról, milyen értékek mentén is kellene meghozni az életre szóló döntést, de egyéb szervezetek és intézmények is elindították a magyar iskola melletti kampányukat. Az alapiskolák is megszervezték, s még szervezik szülő- és gyermekcsalogató programjaikat, a közösségi oldalakon jól megszerkesztett plakátokkal próbálják meggyőzni a hezitáló szülőket.
Az iskolaválasztás problematikája is összetettebb külhonban, hiszen itt nem az az ideális állapot van jelen, hogy a magyar tannyelvű alapiskolák (általános iskolák) versengenek egymással a gyerek és szülők kegyeiért, hanem meg kell küzdeniük a szlovák iskola csábításával is.
Az iskolai beíratásokat megelőzően nyilvánosságra hozott, a szülőket meggyőzni, a magyar iskolákat népszerűsíteni hivatott kampányvideók, plakátok többségének van egy óriási hiányossága: részben eltéveszti a célözönséget, nem szólítja meg a célközönség egy részét. Legalábbis az “eltévelyedettekhez” nem szól, azokhoz, akik nem a hagyományos értékek mentén választanak.
Nem arról van szó, hogy az adott felületről visszaköszönő érvek hamisak vagy érdektelenek, esetleg nem is kellene őket szerepeltetni: gondolok itt az anyanyelvhez való ragaszkodásra, a hagyományaink tiszteletére, közös múltunk, történelmünk, irodalmunk ismeretének fontosságára. Itt inkább arról van szó, hogy akiknek ezek az érvek fontosak, azok nem is gondolkoznak azon, hogy szlovák iskolába írassák a gyermekeiket.
Tudjuk egyáltalán, hogy miről is döntünk?
De hogyan lehet megszólítani azokat, akiket ezek az értékek hidegen hagynak? Mi alapján döntenek ők? Valóban jó döntést hoznak, ahogy ők gondolják? Jót tesznek a gyermekeiknek? Tényleg jobban tudnak, könnyebben megtanulnak majd szlovákul? Tényleg jobban érvényesülnek?
Ezeket a kérdéseket minden kedves olvasó meg tudja válaszolni, aki kicsit körülnéz környezetében. Úgy gondolom, hogy szlovák anyanyelvű gyereknek szlovák iskolában a helye, magyar anyanyelvű gyermeknek magyar iskolában a helye. Pont. Ilyen egyszerű, az anyanyelv kulcsfontosságú, nem csak érzelmi okok miatt. Értelemszerűen jómagam is magyar alapiskolába jártam, amiért hálás vagyok a szüleimnek. Nekik természetes volt. Nekem is az lesz, amikor a gyerekeim végleg kilépnek az óvoda kapuján. Miért lesz természetes? Nem csak azért, mert fontosnak tartom a feljebb felsorolt érveket és értékeket, mint anyanyelvünk, kultúránk, hagyományaink, elődeink tisztelete és szeretete, hanem azért is, mert láttam, mit adhat az anyanyelvi oktatás a magyar tanuló számára.
Ha visszatekintek alapiskolás éveimre, azt látom, hogy rengeteg sikeres ember lett az alma materünkben folyó oktató-nevelő munka eredménye. A teljesség igénye nélkül: Janiból sebész lett, Andi belgyógyász, Robi állatorvos, Lajos mérnök, Kati szlovák-angol tolmács…és még sorolhatnám napestig. Mindezt magyar alapiskolával, magyar gimnáziummal a hátuk mögött érték el.
De vannak olyan kortársaim is, akiket magyarként szlovák iskolába írattak a szüleik. Ők nem lettek orvosok, se állatorvosok, se tolmácsok, de még mérnökök se. Elképzelhető, hogy lehettek volna, ha a szüleik egykor jobb döntést hoznak…de ki tudja? Persze tudom, nem a diploma teszi az embert, félreértés ne essék. Van, aki takarító lett, olyan is, aki pincér, akad köztük fodrász meg műkörmös is – mind-mind fontos, elismert munka és szakma. De ezek a foglalkozások nem szlovák alapiskolához kötöttek.
Magyarként könnyebb érvényesülni
Tényleg nehezebb érvényesülni a magyar nyelvű oktatás miatt, tényleg a szlovák iskola jelenti a biztos jövőt? Saját tapasztalataim nem ezt támasztják alá. A felvidéki magyar politikai, kulturális, oktatási és tudományos élet csúcsára is olyan személyek jutottak el, akik magyar oktatási intézményben kezdték pályafutásukat. Mindezt összevetve akkor mégis miért megy a mellébeszélés? Azért íratja valaki a gyerekem szlovák iskolába, hogy jobban érvényesüljön? Nézzünk csak jobban körül!
A miértekre az egyik válasz az emberi gyarlóságban keresendő, az ember természeténél fogva nem saját magában, hanem valaki vagy valami másban keresi a hibát. Mindannyian voltunk gyerekek, teli tervekkel, álmokkal. Nem egyszer hallottam ismerőseimtől, de egykori volt osztálytársamtól is, hogy ő bizony szlovák iskolába adja a gyereket, mert őbelőle is azért nem lett az, amit tervezett, mert magyar iskolába járt. Nem tanult meg rendesen szlovákul, meg nem készítette fel az iskola az életre, mondta. Ezt – gondolom – előttem már sokan el is hitték neki.
Azok, akik – velem ellentétben – nem voltak az osztálytársai négy évig. Én nem bólogattam, hanem visszaidéztem alapiskolás emlékeimet, és emlékeztettem: “Barátom, nem azért nem jöttek össze az álmaid, mert magyar iskolába jártál, hanem azért, mert lusta voltál tanulni, nem csak a szlovák nyelvet, hanem úgy általában mindent.” A nem várt őszinteségtől kidülledtek a szemei, nyelt egy nagyot, nem szólt többet…Erre nem is lehet mit mondani.
Jobban tudnak angolul, németül, mint szlovákul
Felvetődik a másik nagy kérdés: a szlovák nyelvismeret. Könnyebben megtanuljuk az államnyelvet szlovák iskolában? Meglehet. De nem árt egy pillantást vetni az okaira sem. A rendszerváltás óta (de lehet, hogy előbb is), már több évtizede kérik a felvidéki magyar szervezetek – politikusok, pedagógusok, szülők –, hogy a kisebbségi iskolákban idegen nyelvként tanítsák az államnyelvet. Hogy miért? Mert a magyar gyerekek sokkal jobban tudnak tanulmányaik befejezése után angolul meg németül, mint szlovákul – és ez nem véletlen.
Angol órákon nem Shakespeare-t vagy Shelley-t magoltatnak a gyerekkel, németen se kell bevágni két oldalt a Faustból, helyette a kommunikációra és a nyelvtanra helyezik a hangsúlyt. Hisz ha az Oktoberfesten szeretnél egy pofa sört, nem Günter Grasstól kell elszavalnod egy művét, hanem tudnod kell illedelmesen kérni – németül. Mi bezzeg tanulhattuk a Turčín Poničant meg a Krvavé sonetyt (Véres szonettek). Sokra mentünk vele. Például a hivatalban sohasem kérték tőlem, hogy szavaljam el valamelyiket, mert csak akkor állnak szóba velem. Érzelmileg sem érintett meg, mert nem érzem sajátomnak se Samo Chalupkát, se Hviezdoslavot. Akkor meg mi értelme volt?
Az állambácsi nagyon jól tudja, mi az értelme, miért van ez így nagyon jól. Mert így a magyar gyermekek nehezebben tanulnak meg szlovákul. A lustábbak, esetleg a gyengébb képességűek nem is tanulnak meg rendesen. És aztán ez a legjobb érv a szlovák iskolák mellett, a magyar iskolák ellen. Mivel érvelnének, ha hatékonyabban oktathatnák tanáraink az államnyelvet, jobban tudnának diákjaink szlovákul? Na, mivel? Tehát aki szlovák iskolába adja magyarként a gyerekét, az a jól előkészített tervet hajtja végre, tudta nélkül. Még hülyének is nézik őt a szlovák iskolában
Aztán a szegény, szerencsétlen magyar kisdiák, akit szlovák iskolába adtak, évekig küszködik a számára idegen államnyelvvel. Nem a matekot tanulja, a környezetismeretet, később a fizikát meg a kémiát, hanem hogy legalább megértse, miről is karattyol neki a tanár a tanítási órán. Ezért óhatatlanul lemarad a többiektől.
Ha megkap egy feladatsort, ő még rég azon dolgozik, hogy megértse, mit akarnak tőle, míg a szlovák anyanyelvű osztálytársa épp jelentkezik, hogy megvannak a megoldások. Aztán szegény gyerek is hülyének érzi magát, meg a tanár is hülyének nézi őt. Hülyének nézi, mert azt hiszi, hogy nem tudja a gyerek a megoldást, nem érti a feladatot, lassú gondolkodású, közben csak fordít, vagy nehezen értelmezi a szlovák szöveget, hisz otthon is magyarul beszélnek, azt szokta meg.
Ez a gyerek meg van fosztva a sikerélménytől, rosszabb jegyet kap, mint amit érdemel, nem viszik versenyre sem, mert tehetségtelennek tartják. Lehet, hogy egy magyar osztályban – például matekból – ő lenne az ász, vinnék minden versenyre, itt-ott vagy rendre nyerne is. De a szlovák iskolában csak futhat a többiek után, sikerélmények nélkül. Persze van olyan is, akik jól helyt áll magyarként szlovák iskolában is – én nem ismerek ilyet –, de az valószínűleg ugyanúgy helytállt volna magyarban is, tehát kár volt az “elgyökértelenítésért”. Minden csak szorgalom és kitartás kérdése, de mellébeszélni és hárítani sokkal könnyebb.
A szlovák iskola sok esetben kínzás a magyar gyereknek. A legvérlázítóbb az az eset, amikor ezzel a szülő is tisztában van, de nagy ívben tesz a dologra. Pár hete lebetegedett a kisebbik fiam, elvittük őt a gyerekorvoshoz. A váróteremben egy érdekes beszélgetésnek lehettem fültanúja. Az egyik szülő érdeklődött a másiknál, hogy melyik iskolába íratja a gyereket. “Sokat gondolkoztunk rajta, de úgy néz ki, hogy szlovákba adjuk.
Hadd szenvedjen, kibírja
Nehezen döntöttünk, mert nem tudjuk, ki fog vele szlovákul tanulni, mert mi otthon magyarul beszélünk, meg nem is tudunk vele szlovákul tanulni” – jött a válasz, jelentsen bármit is. Az én olvasatomban arról van szó, hogy a szülő nem akar tanulni a gyerekkel, mert nem tud, vagy nem tud olyan szinten szlovákul, hogy ezt megtegye. De majd lesz valami. Hadd szenvedjen, kibírja. Majd megoldja a gyerek. Ez ám a felelős szülői gondolkodás. Pedig a gyerekeknek – főleg alsó tagozaton, de később is – nagy szüksége van s szülői segítsége a tanulásban, vagy legalább az ellenőrzésben.
De veszélyeket is hordoz a magyarság számára a tárgyalt jelenség, miszerint néhány magyar szülő nem tartja fontosnak az anyanyelvi oktatást gyermeke(i) számára. Egyrészt a magyar iskolák léte kerülhet nemsokára veszélybe részben ez miatt – hiszen a kvótarendszer okán nem mindegy, mennyi gyereket sikerül évről-évre beíratni, megszerezni az iskoláknak.
A másik negatív hatása az, hogy néhány tanulónál a szlovák iskola felér egy janicsárképzővel (a janicsárok az Oszmán Birodalom gyalogos katonái voltak, a hadtest utánpótlása a szüleiktől elszakított keresztény gyermekekből származott, akik sokszor – tudtuk nélkül – saját népük ellen harcoltak a későbbiekben). Némelyik szlovák iskolában szocializálódott fiatal jobban gyűlöli saját (egykori) nemzetét, mint akármelyik szlovák nacionalista. A dédapja meg forog a sírjában. Az okai jól ismertek: megfelelési kényszer, szlovák történelmi nézőpontok elsajátítása.
Ahogy a magyar kisiskolás belecsöppen a számára idegen nyelvi környezetbe, nem érzi magát otthon. De azon van, hogy otthon érezze megát. Mit tehet ilyenkor? Alkalmazkodik a többséghez. Ha az osztálytársai azt mondják rá, hogy hülye magyar, a tanár is neheztel rá magyarsága miatt, akkor inkább nem lesz magyar. S hogy ne nézze őt ki a többség, beáll a magyargyalázók sorába.
Amúgy is azt mondta a történelmet tanító néni, hogy a görbelábú mongolok végiggyilkolták Európát, szegény Nagy-Moráviát is tönkre tették, meg Kossuth Lajos is rossz és gonosz bácsi volt. Aztán a különböző fórumokon látom, hogy a legelvetemültebb magyarellenes hozzászólók meg jó ismerőseim, “egykorvolt magyarok.” Legalábbis az apjuk és/vagy anyjuk még az volt. Lehet, majd egyszer gratulálok nekik.
Ne legyen kétsége senkinek afelől, hogy a magyar gyerek számára a magyar iskola a legjobb választás! Tapasztalataim engem legalábbis erről győztek meg. Így válhat belőle testileg-lelkileg egészséges felnőtt, aki nem csak büszke múltjára, hagyományaira, anyanyelvére és kultúrájára, de akinek van jövője is. Irány a magyar iskola!
Kapusník Csaba Forrás: korkep.sk/cikkek/velemeny/2019/03/19/kapusnik-csaba-iskolavalasztas-hogy-gyerekeink-ne-valjanak-janicsarokka/?fbclid=IwAR2a6L-7eUjBGc5V8_vfJx8W7IQ5GQYuLZUiagtsPbNZLpZvP-sdXh1ZqLs