Huszonhét évvel ezelőtt fogadta el a szlovák törvényhozás a Szlovák Alkotmányt. Rendhagyó módon Bošňák András szenci római katolikus káplán homíliáját adjuk közre, amelynek van mit mondania az évfordulóval kapcsolatban. (szerk.)…

Ha valakinek az az érzése támadna, hogy az evangéliumi részletek nem épülnek egymásra, hanem teljesen független történetek, akkor ki kell ábrándítani ezt a személyt téves elképzeléséből.

Az Egyház a múlt vasárnapi evangélium utolsó mondatával már a maira akar felkészíteni. Az a mondat így hangzott: Íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!” Ezt a mondatot magyarázza tovább Jézus a mai evangéliumban.

Az alázat fontosságára hívja fel a figyelmet, illetve, hogy az ember helyesen be tudja magát helyezni a társadalomba. De ez a példa nem csak az emberre igaz, hanem azokra az intézményekre is, amelyet az ember azért hozott létre, hogy a polgári együttélés problémamentes legyen.

Ma, amikor az állam alkotmányára emlékezünk, kérdőre kell vonnunk, mennyire tudatosítják az államvezetők: tudják-e mi a kötelességük, hol a helyük a társadalomban. Mert amíg az alkotmány bevezető soraiban a Cirill-Metód-i örökségről emlékezik meg, illetve ugyancsak az alkotmány 15 fejezete azt írja, hogy mindenkinek joga van az életre, és az emberi élet már a születés előtt védelemre érdemes. Nyilván ez a pont nem csak a szlovák alkotmányban foglal helyet, de ugyanúgy a magyarban és még sok más állam alkotmányában. 

De szomorú tapasztalatunk, hogy ez lényeges törvény, amely minden más törvénynek az alapját képezi, mennyire szabadelvűen van sok esetben magyarázva, nem pedig a maga lényegében. „Noha a nyugati demokratikus társadalmak a kultura, a gazdaság és a politika területén számos pozitív elemet tartalmaznak, nem mentesek komoly hiányosságoktól sem. Az emberek élvezik a teljesebb szabadsághoz való jogot, igényt tartanak még az abortuszhoz, az eutanáziához, a korlátlan genetikai kísérletekhez és a parttalan szexuális kapcsolatokhoz is, és úgy viselkednek, mint ha ők volnának saját maguk teremtői. A szélesen elterjedt fogyasztói kapzsiságot nagyon gyakran csak a kiszolgáltatott, gyengébb emberek és nemzetek kizsákmányolása révén lehet kielégíteni. A haszonszerzésért folytatott élősködő verseny, melyet a modern technológiák is támogatnak, a természeti javakkal való korlátozás nélküli visszaélést eredményezi, és mások legalább közvetett elnyomását idézi elő. Miközben a nyugati világ magas életszínvonalon él, ezt a jólétet a világ népessége nagy részének a szegénysége árán tartja fenn.”

Egy társadalom erkölcsi-emberi minőségét jelzi és egyben fejlődésének záloga a segítségre szoruló emberekkel szembeni magatartás, amelynek a konkrét problémákon messze túlmutató szimbolikus jelentése is van. Az ember biológiai léte a test-lélek egységeként élő ember alapvető megnyilvánulása, így az ápolás és gyógyítás elhanyagolása nemcsak a testet, hanem az egész embert érinti, testestől-lelkestől. A születő és a távozó élethez, valamint a betegekhez való viszony jól mutatja egy társadalom humanitását, szolidaritásra és a nem anyagi jellegű értékek megbecsülésére való képességét. A kiszolgáltatott ember a társadalom „leggyengébb láncszeme”. A vele szemben alkalmazott, sokszor rejtett módon jelentkező agresszív magatartás az egymásrautaltságot és az egymásért való tenni akarás társadalomépítő erejét gyöngíti. A családi, közösségi és társadalmi kapcsolataiba ágyazott emberi élet értékének tudatosítása a hit hatékony és élő átadásán, a nevelésen és oktatáson, valamint a családok, plébániai közösségek, lelkiségi mozgalmak, papi és szerzetesi közösségek támogatásán múlik. Mindezek alapja annak újra és újra történő tudatosítása, hogy Krisztus előbb szeretett bennünket, mint mi őt, és hogy „amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek”

Krisztusban szeretett testvérek!

Az, hogy az európai ember válságát éli, nyílt valóság. Hogy ki tudjunk ebből a válságból szakadni, illetve hogy valóságában megismerjük, elsősorban Krisztust kell követnünk, aki az Út, Igazság és az Élet. A mai evangélium alapján azonban az európai keresztény embernek a társadalomban is meg kell találnia a helyét. Fel kell emelnie a hangját az igazságtalanság ellen, amely a társadalomban van, meg kell találnia azt az utat amely a végső boldogulása felé vezet, amelyet bár itt a földön nem érhet el, de az örök boldogság tudatában már részbelileg birtokolhatja. Ha ezt az utat fel merjük vállalni, akkor ez az európai ember életét a maga teljességében fogja jelenteni, amennyiben elutasítjuk a halálunkat fogja előidézni, mert nem lesz létjogosultságunk. Ezért is fontos, hogy részt vegyünk a Nemzeti Menetben Az Életért, mert nincs még minden veszve, sőt minden folyamat még megfordítható.

Minden kornak megvannak a maga kísértései, harcai, nekünk ezt a harcot kell sikeresen megharcolnunk.
 

(Elhangzott 2019. szeptember 1-jén a homíliában a szenci r. kat. plebánia magyar szentmiséin. A Nemzeti Menet Az Életért 2019. szeptember 22-én lesz Pozsonyban, a programot időben közöljük. A fiatalokat és az idősebbeket is szeretettel várják a szervezők.)