Húsz esztendő alatt a szlovákiai magyarokból 100 000 ember tűnt el – így-úgy-amúgy. Most ne részletezzük, eső után köpönyeg. Azonban a jövő évi népszámlálásra t.k. lelkileg is fel kéne készülni…

Találkozót tartottak Somorján a soron következő népszámlálás ügyében a pártok és civil szervezetek képviselői.

A megbeszélésen megegyezés született arról, hogy feláll egy kampánybizottság, amely koordinálja a magyar nemzetiség és anyanyelv felvállalására irányuló aktivitásokat. A testület munkájában minden szerveződés, így a felvidéki magyar szervezetek összehangolt tevékenységet elsőként kezdeményező MKP is részt vesz sok más politikai civil és egyházi szervezettel együtt.

A 2021-ben esedékes népszámlálás nagy kihívás elé állítja a magyar közösséget, mert Szlovákia történetében először a válaszadók több nemzetiséget is megjelölhetnek a vonatkozó rubrikában. A 2011-es adatok alapján az összlakosság 8,5 százaléka, 458 467 személy vallotta magát magyarnak Szlovákiában.

Az első munkatalálkozóra még 2020. május 29-én az MKP székházában került sor, amelyen az országos hálózattal rendelkező civil szervezetek, országos hatáskörű ernyőszervezetek és a történelmi egyházak magyar képviselői folytattak eszmecserét.

Harminc évvel a rendszerváltás után már nem kellene tartanuk a retorzióktól, hogy (újra!) magyarnak valljuk majd magunkat! Akinek nem inge, ne vegye magára! Ez önbecsülés és nemzeti magatartás kérdése is.