Sokan csóválják a fejüket, hogy „fejetlen” lett a szlovák parlamenti ellenzék. Mint ismert, Igor Matovič, az OĽANO elnöke bejelentette, hogy a jövőben nem kíván részt venni a parlamenti munkában, illetve erősen korlátozza jelenlétét a törvényhozásban…

Az elmúlt évben a jól érvelő és felkészült Daniel Lipšič, a NOVA politikai párt egykori elnöke szerencsétlen tragédiája miatt volt kénytelen önként távozni a párt éléről és a szlovák parlamentből is. (Aztán megtámadta őt az utcán négy álarcos férfi, miután kilépett az óvodából, ahova kisfiát hordta naponta).

Richard Sulík, a legerősebb ellenzéki párt, a SaS elnöke saját magát száműzte Brüsszelbe, amikor a szlovák parlament helyett az európait választotta. Nehezebb dolognak tűnik onnan szlovák parlamenti választásokat nyerni! Bármennyire is laza az elfoglaltság az Európai Parlamentben, a pártvezető nem tud annyi időt otthon tölteni, hogy rendszeresen az események középpontjában legyen, sőt irányítsa is őket. Neki a szlovák parlamentben kellene megküzdenie a kormánypártokkal, ha komolyan gondolja Ficoék hatalmának megdöntését valamikor.

Matovičnál betelt a pohár

Zaklatták és megfenyegették, elege lett belőle! Ilyenkor sok ember előtt felrémlenek azok a gyanús körülmények, amelyek egykoron Alexander Dubček, Ján Langoṧ vagy a közelmúltban František Gaulieder halálát övezik még ma is. Felrémlenek a máig fel nem göngyölített politikai árnyalatú gyilkosságok is Robert Remiáš, Ján Duckẏ, Daniel Tupẏ, Ernest Valko esetében. A tetteseket évek óta keresik…

A szlovák maffia és a mindenkori politikai hatalom összefonódásáról suttognak ilyenkor az emberek, miért nem lehet a bűnüldöző szerveknek mindenkit megnyugtató módon lezárniuk ezeket az ügyeket?

Komolytalan, sokat csacsogó bohócként igyekeztek feltüntetni Matovičot. Sokan próbálták a kormányoldalon ellehetetleníteni őt ezzel. Szívósságának köszönhetően azonban egyre többen figyeltek rá, egyre kényelmetlenebbé vált a személye. Közeledni merészkedett, sőt tárgyalt a felvidéki magyar párttal, amivel a másik magyar érdekeltségűt nagyon magára haragította.

Matovič feladja?

Soha! Őt nem olyan fából faragták, nem egy feladós fajta! Úgy érezhette, hogy a parlamenti adok-kapokkal, ami egyre inkább személyeskedésbe torkollott, már nem tud előbbre lépni, az emberek is lassan megcsömörlenek a háborúskodástól. Ez olyan kilátástalan barikádharc!

Viszont, ha egy időre elhallgat a parlamentben, és más színtérre helyezi a kormánnyal folytatott politikai küzdelmét, akár politikai tőkét is kovácsolhat pártja és szövetségesei számára. A kellő pillanatban pedig megjelenhet a szlovák parlamentben is bármikor. Nem kétséges, hogy minden kamera őt fogja pásztázni, nem kétséges, hogy jól időzített parlamenti megnyilatkozása hatalmas médianyilvánosságot kaphat.

Vagyis Matovič üressé vált (meddig?) parlamenti székével csak átmeneti időre lélegezhet fel a kormányoldal, teljesen meg nem könnyebbülhet! Könnyen lehet, hogy most kikezdik a képviselő parlamenti mandátumát. Ez viszont akár öngól is lehet a kormányoldal részéről.

Azért most elég sok embernek fog „Igor bohóc” hiányozni a szlovák parlamentből!

Száraz Dénes
forrás: http://www.korkep.sk/cikkek/politika/2017/05/10/vezeraldozat-vagy-elesedo-politikai-sakkjatszma