Kezdjük az alaphírrel, mert ez az egész nem valami rossz vicc, hanem tényleg megtörténhet: Szlovákia egészségügyi minisztere, Kamil Šaško, új jogszabály-módosítást javasolt, aminek az egyik pontja szerint ezentúl elektronikus úton is lehetne kérvényezni az abortuszt...
Igen, jól látják: online, kényelmesen, otthonról, pár kattintással. És ha ez nem lenne elég, a javaslat szerint a nők akár el is utasíthatnák az előzetes orvosi tájékoztatást, konzultációt, vagyis azt a beszélgetést, ami jelenleg kötelező, mielőtt bárki ilyen súlyú döntést hoz. A magyarázat: adminisztratív egyszerűsítés. Mert miért is baj az, ha valami gyorsabb és kényelmesebb, nem igaz? Hát, én elmondom, miért baj.
Egy abortusz nem olyan döntés, amit e-mailben elintézünk. Nem arról van szó, hogy új útlevelet kérünk, vagy bejelentkezünk egy fogorvosi vizsgálatra. Ez egy mély, személyes, sokszor fájdalmas döntés, amit egy nő nemcsak a testével, de a lelkével is meghoz – és aztán gyakran egész életében magával visz.
Tényleg ott tartunk, hogy egyetlen kattintással elindítható legyen egy folyamat, ami egy élet végét jelenti? Hogy ne is kelljen beszélni róla? Ne kelljen kérdezni, gondolkodni, meginogni?
Ez nem haladás. Ez érzéketlenség. És ami még rosszabb: veszélyes is.
Sokan beszélnek arról – főleg olyanok, akik nők között dolgoznak, például pszichológusok vagy tanácsadók –, hogy milyen következményei lehetnek az abortusznak. És nem, nem minden nő éli meg ugyanúgy. De rengetegen vannak, akik évekkel később is hordozzák a bűntudatot, a szégyent, a gyászt. Vannak, akik sosem tudnak róla beszélni. Vannak, akik soha nem heverik ki. Ha valaki nem kapja meg azt a minimális emberi figyelmet – egy beszélgetést, egy magyarázatot, egy lehetőséget arra, hogy megossza a félelmeit –, akkor nem is biztos, hogy tudja, mit dönt el. Aztán amikor már késő, csak akkor jönnek a kérdések, a „mi lett volna ha”.
És ne feledjük: sokszor a nők nincsenek egyedül ebben a döntésben. Ott a partner, aki nyomást gyakorol. A család, aki nem támogat. A munkahely, amitől félnek. A társadalom, ami gyors megoldást vár.
Az egyik legijesztőbb következmény pedig az lehet, hogy az abortusz szépen lassan elkezd „normalizálódni”. Ha egyre könnyebb, egyre gyorsabb, egyre kevésbé személyes – akkor miért ne lenne ez a „B-terv” a fogamzásgátlás helyett? Fiatal lányok, akiknek soha senki nem magyarázta el, mi történik a testükben, akik nem kaptak valódi felvilágosítást, csak találgatnak vagy a netről tájékozódnak – most majd azt látják, hogy ha baj van, akkor egy online űrlap a megoldás. Kattintasz, kész, mehetsz tovább. Mintha semmi sem történt volna.
Pedig történt. És annak a következményeit nem lehet egyszerűen bezárni a böngészőben.
A javaslat talán legmegdöbbentőbb pontja, hogy a nők akár el is utasíthatnák az előzetes konzultációt. Tehát nem kötelező meghallgatni, mire számíthatnak. Nem kötelező beszélni egy orvossal, nem kell ismerni a lehetséges szövődményeket, nem kell tudni, hogy léteznek segítő szervezetek, amikhez fordulhatnak. Semmit nem kell.
Ez nem szabadság. Ez magárahagyás.
Mert igazából nem az a cél, hogy bárkit „lebeszéljünk” az abortuszról – hanem az, hogy mindenki úgy hozza meg a döntését, hogy tudja, mit csinál. Hogy van más lehetősége is. Hogy nincs egyedül. A nőket nem lebecsülni kell, hanem megerősíteni. És ehhez nem az kell, hogy kihúzzuk alóluk az utolsó információkat is – hanem az, hogy mellettük álljunk, amikor a legnehezebb döntést hozzák meg.
Lehet modernizálni. Lehet csökkenteni a felesleges papírmunkát. De közben nem szabad elfelejteni, hogy a technológia eszköz – nem pedig cél. Az egészségügy nem válhat futószalaggá, ahol az érzések útban vannak. Az abortusz nem „szolgáltatás”, amit gyorsabban kellene „biztosítani”.
Ez egy krízis. Egy élethelyzet, ahol minden döntés mélyre megy. És ahol egy kattintás túl kevés – néha pedig túl sok. Ezért azt mondom: mielőtt egyszerűsítünk, kérdezzük meg újra magunktól, hogy mit jelent valójában támogatni a nőket. Mert nem biztos, hogy az a szabadság, ha hagyjuk, hogy csendben, gyorsan, magukra maradva döntsenek.
Aztán ha később jön a bűntudat, a gyász, az üresség – a rendszer majd szépen megvonja a vállát. Ő csak lehetőséget adott. A döntés a nőé volt, nem? Így aztán mindenki nyugodtan moshatja a kezét. Már megint.
Varga Dominika forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/abortusz-egyetlen-kattintasra
U.I.: (szerk.) Mikor jön el az eutanázia egyetlen kattintásra - házhoz jön a gyilkos, hullaszállító kocsival...?