Már korábban is hallatott magáról a nyugati világért aggódó guineai bíboros Robert Sarah, aki legutóbbi interjújában ki nem mondva ugyan, de vélhetően az európai liberálisokhoz szólt…

“A szubszaharai iszlám évszázadokon át békében és harmóniában élt együtt a kereszténységgel. Az az iszlám, amely mára egy politikai szervezeti formát öltött és feltett szándéka, hogy ráerőszakolja magát az egész világra, az már veszélyt jelent – nem csak Afrikára. Mindenekelőtt az európai kontinens társadalmaira veszélyes, amelyeknek már nincs igazi identitásuk és vallásuk. Azok, akik megtagadják a saját hagyományukból, kultúrájukból, vallásukból fakadó értékeket, el fognak tűnni, ugyanis elvesztették a motivációjukat, energiájukat és még magát az akaratot is, hogy megvédjék a saját identitásukat.”

A bíboros mondandójához hozzátehetett volna még egy bibliai idézetet Máté evangéliumából: „Van ugyan fülük, de nem hallanak” (Máté 13.12.)

forrás: http://magyaridok.hu/poszt-trauma/az-afrikai-biboros-az-europai-szelsoliberalisoknak-uzent-1640692/