– Ez éppen olyan – kezdte a Mester –, mint amikor a család tagjai összegyűlnek a lakásuk nappalijában. A szomszéd néhány napja átjött egy kis lisztet kölcsönkérni. Természetesen adtak neki, hiszen ez így természetes…
De aztán a szomszéd gondolt egyet, magához vette a hűtőszekrény és a kamra tartalmának jó részét, majd bezárkózott a nagyszobába. Szépszóval próbálták előcsalogatni, de csak visszapofázott. Fölmerült, hogy szétverik az ajtót, de a saját házában senki sem tesz szívesen kárt. Ettől a szomszéd vérszemet kapott, és másnap túszul ejtette a nagylányt.
A hallgatóság felmorajlott, de a Mester csendre intette őket. Van tovább is.
– Apuka úgy vélte, keresni kellene egy bazi nagy husángot, mégis csak rátörni az ajtót, és aztán jól kikergetni, de előbb elpáholni amúgy istenesen. Nagymama undorral fejtette ki, hogy ez brutális, embertelen, igazságtalan, és kulturált közösségekből emiatt száműznék apukát. „Hát akkor halljuk, ki mit gondol!”, vetette föl apuka. Nagypapa szerint a veje ugyan egy utolsó himpellér, töketlen, szerencsétlen flótás, már megbánta, hogy hozzáadta a lányát, de ebben az ügyben speciel vele ért egyet. Ő is megfog egy husángot, ha kell, jóllehet benne jár már a korban. Az orrpirszinges nagyfiú védte a szomszédot, aki igenis jó fej, mindig visszadobta a labdát, pedig rájuk is uszíthatta volna a kutyát. Ezért ő nem sajnálja tőle sem a szalonnát a spejzból, sem a nővérét. Anyuka szerint mindenki maradjon nyugton a fenekén, abból baj nem lehet. A nagylány erre kiordított, hogy segítsen már valaki, hagyják a fenébe ezt az egész marháskodást. Apuka felkapott egy furkósbotot, nagypapa a kapát, betörték az ajtót, és kizavarták a szomszédot, aki szétkürtölte az utcában, milyen méltatlanul bántak vele. A nagyfiú sajnálkozott, anyuka túlzásnak érezte, nagymamát megrémítette a brutális támadás. Apuka elgondolkodva forgatta a fütyköst, és tekintete a nagyfiú és nagymama között eltöprengve ide-oda járt.
Ungváry Zsolt forrás: http://demokrata.hu/velemeny/peldabeszed