A harmadik pun háború Európa ellen már elkezdődött, és Stoltenberg, a NATO főtitkára ezt a pun háború mintájára újra és újra az emberek tudatába vési (ezt tette Davosban is), amikor röviden és tömören fogalmazott: Oroszországot pedig el kell pusztítani (finomabban fejezte ki magán – Oroszországot pedig le kell győzni!)...

Visszatérve a pun háború példájára, akkor az történt, hogy két pun háborúban Róma már legyőzte Karthágót, de a vesztes Karthágó – eléggé megengedhetetlen módon – összeszedte magát. Lásd a jelenünkben Oroszországot és Európa egyéb részeit a két világégés után, mely részek – eltérően ugyan –, de újra építették magukat. Ahogyan a két győztes pun háború után, úgy a „harmadik fél” szempontjából két győztes európai világháború után felvetődött a háborúk örök kérdése: eléggé győzött-e a győztes, vagy fordítva, eléggé vált vesztessé a vesztes. A két pun háború után a Római szenátusban szintén ezzel a kérdéssel szembesültek. Maradhat-e Karthágó a félig legyőzött állapotában? A szenátusban a többség azon a véleményen volt, hogy Róma kössön újabb békeszerződést Karthágóval (lásd Gorbacsov megállapodását a Szovjetunió „rendezett” helyéről Európában, sőt később Oroszország felvetette NATO-tagságát is, mintegy békeszerződésként).

Róma vezére, az idősebb Cato (Kr. e. 234-149) azonban ellenezte a Rómának kedvező hatalom-átrendeződés békés „nyugtázását”. Ezért „médiaháborúba” kezdett, és folyton folyvást „érzékenyítette” az ellenzőket a háborúra. Ugyanis akármiről volt szó a szenátusban, beszédét azzal fejezte be a vezér, hogy „Ceterum censeo Carthaginem esse delendam.” Egyébiránt pedig Karthágó el kell pusztítani”.

Európa „jobbik” részét is érzékenyíteni kellett a harmadik „pun” háborúra. Ezt ma – mert már demokrácia van – demokratikus úton a nyugati média mondja el nap mint nap – nem a szenátusnak –, mert Nyugaton ennél már sokkal demokratikusabb a döntéshozatal menete – hanem közvetlenül a nagyérdemű népnek, hogy „Egyébiránt Oroszországot, a demokratikus Európát fenyegető hatalmat el kell pusztítani”.

A médiaháborúban először Európa népeinek mindennapi tudatában a nyugati kulturális fölény biztonságot nyújtó érzetét kellett meggyökeresíteni (Kelettel szemben), majd – mert minden háborúhoz pénz, pénz és pénz kell, a kulturális fölényből pénzt kellett csiholni. Ehhez a modus vivendit kellett megváltoztatni, hogy le lehessen aratni a létrehozott kulturális-gazdasági vagyont. Az új modus vivendit szolgálta a „klíma harc” meghirdetése, az elért jólét megszégyenítése (a jólétből kimaradottak lázítása). Európa ipari és munkakultúrájának a lerombolása. Végül egészségügyi és energetikai háborúval a pénz kivonása Európa „klímaromboló” pénzáramaiból a harmadik pun háború fizetésére.

A harmadik világégés, a harmadik pun háború tehát megkezdődött, és az már „csak” a végkifejlett, hogy a háború új színt vált, a fegyverekkel is folyik. Amikor a fegyverek megszólalnak, addigra már a háború olyan, mint a sakkjátszmában az előre felépített stratégiában a király körbevétele, igaz, még „csak” fél győzelemmel, mert többnyire még túl sok a játékos a terepen.

A háború média révén, tehát viselkedésmódokat vezérlő tudati előkészítése révén akár több évtizedig is tarthatott, mígnem a Római szenátus (jelenleg az EU demokratikus bürokráciája) számára egyértelművé vált, hogy valóban, Karthágót pedig el kell pusztítani. Ez a jelenben így hangzik: Oroszországot végleg le kell győzni, azaz véglegesíteni elvesztését.

Miről szólt ezek után Davos 2023-ban? Tulajdonképpen a semmiről.

Arról, hogy a háború folyik, és azt a nagyérdemű Európa tudomásul vette és fizet, s már háborús hadfélként is belép az orosz-ukrán elnevezés alatt folyó háborúba. Davosban tulajdonképpen nyugtázták, hogy a harmadik pun háború elindítása simábban ment, mint amilyen drasztikusan meghirdették. Nem voltak súlyos áramkimaradások, az infláció is kisebb lett – s a nyugati embereket pedig mindez lenyugtatta. Különösen az volt nyugtató, hogy a háború igazságos voltát minden csak megerősítette. Davosban végül nyugtázták: minden rendben halad a maga útján.

A történelem fintora és a modern média ereje az, hogy a harmadik pun háborút – ami ma Európa és vezető hatalmának, Németországnak a megsemmisítéséről szól – Olaf Scholz német kancellár nagy győzelemnek hirdetheti meg egy világértelmező lapban, a Foreign Affairsban. Mindenki tudtára hozva, hogy ami történik, az a szép új világ, az Új Globális Világrend (Die Global Zeitwende) létrehozatala.

Szegő Szilvia (a szerző közgazdász)
forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20230207-davos-utan-egyebkent-karthagot-el-kell-pusztitani