Jézus halála óta meghatározó napja a kereszténységnek nagypéntek, ám manapság mégis teljesen átalakulóban a fundamentuma. Nem mintha az alapvető üzenet változna, és már nem a megváltás lenne a középpontban, sokkal inkább maga az üzenet kérdőjeleződött meg...

A reformáció ugyan már a hangsúlyokat tologatni kezdte, és a feltámadás helyett az önfeláldozást emelte ki, de ezt akár szemantikai kérdésnek is tekinthetjük az azóta bekövetkezett fordulathoz képest. A francia forradalommal útjára indított nagy önfelszabadítás mostanra ugyanis olyan fokra jutott, hogy a nyugati világban már nem értelmezési viták zajlanak, hanem hogy szükség van-e egyáltalán karácsonyra, húsvétra, a kereszténységre?

Az Európai Unió alapító atyáinak egyike, Robert Schuman, a luxemburgi születésű német-francia kereszténydemokrata politikus hatvan évvel ezelőtt már figyelmeztetett: „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.” Felhívása óta azonban a kereszténységtől megszabadulni akaró erők váltak meghatározóvá a nyugati világban – Schuman kijelentése nem csupán Európára, hanem Észak-Amerikára is vonatkoztatható –, ami így a szilárd kapaszkodóit veszíti el, az erkölcsi, az etikai alapvetéseit.

Az Istentől „felszabadított” új embert pedig legegyértelműbben talán Soros György testesíti meg, aki egy portréműsorban, amikor az 1944-es budapesti tevékenységéről, a zsidóvagyonok zabrálásában betöltött szerepéről kérdezték, úgy fogalmazott, hogy ha nem ő teszi meg, akkor megteszi más; ha nem ő lop, akkor lop más. Ennek, az erkölcsi béklyóitól felszabadított embernek már csak az egója szab határokat; nincs tízparancsolat, és nem csupán a „mások tulajdonát ne kívánd” szabálya válik felülírhatóvá, hanem ugyanígy értelmezhetetlen a „felebarátod házastársát ne kívánd” vagy a „ne paráználkodj” előírása is, ahogy a „ne ölj” parancsolata sem marad szükségképpen áthághatatlan. Az emberi együttélés – jóval Krisztus előtt – kialakított törvényei merülhetnek a feledés homályába, s csupán a liberálisok, az egoisták pillanatnyi szeszélyétől függ, hogy ezek közül mi marad az éppen aktuális büntető törvénykönyvben. Amikor a paráználkodás vagy a felebarátod házastársának megkívánása teljesen természetessé vált, sőt a trófeagyűjtés szinte már erénnyé, akkor miért éppen a többihez kellene ragaszkodni, hiszen ha valaki „az én nem teszem meg, akkor megteszi más” gondolkodást követi, azt milyen általánosan elfogadott elvek tarthatják vissza a legvadabb közösség elleni vétkektől?

Nem állítom, hogy egy keresztény ember mindig jobb a tőle eltérőtől, pláne nem a más hitbéli meggyőződést követőktől – akik számára, ha nem is éppen szó szerint ezek az előírások, de tartalmilag hasonlóak ugyancsak léteznek –, hiszen a farizeusság pejoratív értelme is több ezer éves kifejezés, így lehet Soros Györgyöt is filantrópként, emberbarátként bemutatni, miközben egész élettörténete a haszonszerzésről szól, akár emberek százmillióinak megkárosítása árán. Attól, hogy valaki kereszténynek vallja magát, még a tízparancsolat megtartása ellenére is lehet kiállhatatlan, visszataszító, ám esélye van a jobbá válásra, míg a gyökértelenül tengők, lengők esetében bármilyen érték könnyen átléphetővé válik.

Nagypéntek az ego napja, amikor a fizikai kínoktól szenvedő, a ráváró kihívásokkal egyébként tisztában lévő Isten egyszülött fia is érezheti úgy, hogy atyja elhagyá. Megfogalmazhatók a kétségek, sőt kifejezetten ajánlatos esendőségeink felvetése. Az ego tudatos megzabolázására, az emberi gyarlóság levetkőzésére kínál utat ez a nap, és a munkaszünet, a bezárt üzletek lehetőséget teremtenek, hogy a szembenézés, a beismerés és a gyónás után nagyszombaton önzéseinktől kissé megszabadulva képesek legyünk valódi közösséget alkotni. Az énünk rosszabbik felét pedig meghagyhatjuk a globalistáknak, akik húsvét lényegét eltemetve, hedonista vágyaikat kiélve dorbézolhatnak a sonka mellett, mert a keresztutat ránk hagyva az ünnep örömeiből azért szívesen részesednek.

Sütő-Nagy Zsolt
forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20230406-nagypenteki-valasztas