Megértem Martin Schulzot: sok kudarca után most valami nagyot kellett mondania. 2014-ben az Európai Bizottság elnöke szeretett volna lenni, de nem lett, mert a választók az Európai Néppártot többre értékelték, mint a szocialistákat. Az Európai Parlament elnöke lett, amit a harmadik félidőre is meg akart hosszabbítani, de ez sem sikerült…  

Visszatért Németországba, és kancellárságra vágyott. De az általa vezetett párt úgynevezett történelmi mélyponton végzett az idei választásokon. Ekkor az ellenzék vezéralakjaként akart megerősödni, de a jelek szerint belekényszerül ismét az Angela Merkellel való koalícióba, amit korábban teljességgel elvetett.

Ezután az „eredménylista” után meg kellett magyaráznia a pártjának, hogy miért mégis a nagykoalíció. Nem könnyű mutatvány, de Schulz az a figura, aki soha nem adja fel. Most is előremenekült. Távlatos célt tűzött ki: 2025-ben létre kell hozni az Európai Egyesült Államokat. Akinek ez nem tetszik, az pedig távozzon.

Schulz mester azonban elkövetett néhány hibát. Az egyik, hogy pont 2025-re tette a céldátumot. Ez azonnal felidézte, hogy hiszen 1925-ben már akarták ezt a politikai képződményt a német szociáldemokraták, s bizonyára komoly oka lehet, hogy nem jutottak egyről a kettőre. Kudarcos holtvágánynak látszik tehát ez az irány. Nem véletlen, hogy a kancellár asszony sietett rámutatni, hogy az Európai Unióban nem a szerkezet a fontos, hanem a hatékonyság. Hogy ez mit rejt magában, ne firtassuk: a lényeg a finom elhatárolódás, jelzés ez a koalíciós tárgyalásokra.

A másik az agresszív stílus. Nagyon durva, hogy akinek nem tetszik az, amit Schulz javasol, az távozzék az unióból. Ő, aki oly szívesen prédikál a szolidaritásról és demokráciáról, most a kirekesztés bűnébe esett. Vas Gerebenről tartja a mondás, hogy kiírta a szobájába: aki itt bent dohányozni akar, az menjen ki. Helyénvaló tiltani a dohányzást, kedves, ha ezt egy csepp humorral puhítva teszik meg. De az Európai Unió alapszerződésének gyökeres felrúgása más, mint a dohányfüst.

Schulz kijelentése pedig kicsit sem vicces. Természetesen mindenki olyan Európát képzel el, amilyet akar. Egy ilyen átalakulásnak azonban megvan a maga rendje. Az első pont éppen az, hogy a változást a tagállamoknak jóvá kell hagyniuk. Alapesetben a parlamenteknek, de egy ilyen gyökeres, az alapítók szellemével ellentétes átalakítás elfogadásához a legtöbb országban népszavazás szükséges. Schulz elgondolása ellentétes az európai közösség lényegével. Jean Monnet szerint nem országokat, hanem embereket egyesítünk. Schulz most országokat akar egyesíteni, azaz megszüntetni. Ha ez a javaslata elbukik, akkor nem azoknak kell távozniuk a közösségből, akik nem táncolnak az ő füttyére, hanem a javaslatot kell átalakítani, vagy inkább teljesen elvetni.

Ilyen diktatórikus hangon német ember beszélt már, Adolf Hitlernek hívták. Schulz mesterrel tehát most elszaladt a ló, s úgy nézem, ráadásul fordítva ül rajta.

Surján László (A szerző a KDNP tiszteletbeli elnöke)
http://magyaridok.hu/velemeny/schulz-forditva-ul-lovon-2551861/