Mondhatnánk, hogy április 23-án nagyot ment a pozsonyi parlamentben Robert Kaliňák, miniszterelnök-helyettes és egyben a védelmi tárca vezetője, de nem mondjuk. Már csak azért sem, mert a mi számlánkra, a szlovákiai magyarság kárára tartott kétszer öt percben olyan felszólalást, aminek megvolt a Kaliňáktól várható szuggesztív előadásmódja, sőt meggyőző ereje is. Csak az a szerencsénk, hogy a fele sem volt igaz...
Adminisztratív hiba
A Smer párt kettes számú vezetője főnökét, Robert Fico miniszterelnököt helyettesítette a parlamenti kérdések órájában. A kormányfőhöz intézett kérdésre adott válaszában pár perc alatt „elmagyarázta“ a kérdést megfogalmazó ellenzéki képviselőnek, hogy valójában mi a magyarságot az utóbbi időben különösen bántó és részünkről csak utókonfiskációnak, vagy újkori földelkobzásnak nevezett tevékenység lényege és valós célja.
Természtesen a vagyon- és pénzszerzés áll az ügy hátterében – mondta, ám Robert Kaliňák gondolatmenete szerint nem a szlovák állam hajt az egykor háborús bűnösöknek ítélt magyarság ingatlanvagyonára, hanem éppen fordítva. Egyes trükkös leszármazottak színlelnek (hazudnak) valótlan örökösi jogokat akár egy egyszerű névegyezésre hivatkozva, ami alapján aztán kérik a „kitalált “, de azonos családnevű felmenők nevén lévő ingatlanok átíratását. Az állam nevében eljáró Szlovák Földalap (SPF) próbál preventív módon elébe menni az ilyen eseteknek azzal, hogy az egykor elkobzásra ítélt, de valamilyen adminisztratív hiba miatt az állam tulajdonába nem került földterületeket most utólag, nyolc évtizeddel az „események“ után állami vagyonként jegyzi be a kataszteri nyilvántartásban.
Robert Kaliňák szerint ugyanis egy-egy hagyatéki eljárás során a közjegyzőnek nem kell ellenőriznie, hogy az örökhagyók rajta vannak-e azon a listán, amelyet – még leírni is rossz – azokról a transzportokról készítettek, amelyek Magyarországra vitték a kollektíven háborús bűnösnek nyilvánított szlovákiai magyarokat. A szlovák miniszterelnök azt magyarázza a parlamentben, hogy a napjainkban sérelmezett Beneš-dekrétumos földelkobzásoknak titulált kataszteri változások szinte teljes egészében az egykori „lakosságcsere“-egyezmény el nem intézett ügyei.
A „lakosságcsere“ ártatlanul hangzó szó, mintha egy hétköznapi esemény lett volna, valójában etnikai tisztogatásról volt szó. A második világháború lezárása után Csehszlovákiát nemzetiségileg egységes – homogén államként akarták ujjászervezni, németek és magyarok nélkül. A megújult szláv állam egyik meghatározó dokumentuma, a kassai kormányprogram a németeket és a magyarokat – közösségként – szörnyűségek elkövetésével vádolta, hogy aztán a köztársasági elnök, Edvard Beneš dekrétumai háborús bűnösként fosszon meg szinte kivétel nélkül minden magyart alapvető állampolgári jogaitól.
A magyarokat legegyszerűbb lett volna a németekhez hasonlóan kiűzni az országból, ám ezt a nagyhatalmak (a Szovjetunió kivételével) nem hagyták jóvá. Ezért kellett a civilizáltabban hangzó lakosságcseréhez folyamodni, amely során – legalább is a tervek szerint – paritásos alapon, egy magyar-egy szlovák cserélnek majd házat és hazát. Hogy ki lesz a csere magyar szereplője, azt (Cseh)szlovákiában a hivatalok jelölték ki, Magyarországon pedig önkéntes alapon jelentkezhettek a szlovák érdeklődők. Az ok: a lakosságcserét kezdeményező Csehszlovákiát a győztes, a lakosságcserét elviselni kénytelen Magyarországot a háború vesztes országai közé sorolta a történelem. Ráadásul nyilvánvaló, hogy Csehszlovákiát nem a külföldi szlovákok hazatelepítése motiválta, hanem a magyarság eltávolításának a szándéka, mondván a szlovákiai magyarság a bűnös, a bűn pedig a szlovákiai magyarság 1938-as magyarbarát viselkedése. Ekkor csatolták vissza Dél-Szlovákiát Magyarországhoz, amelyet sok magyar örömmel merészelt fogadni, sokan közülük még integettek is a bevonuló magyar honvédeknek...
A sokszor elismételt hazugság
Robert Kaliňák viszont rendkívül meggyőzően érvel a maga szempontjából. Tíz perc alatt háromszor is elmondja jól érthetően, hogy a magyarok önként jelentkeztek a Magyarországra költözésre. Ez persze nem így történt, de annak, aki először hallja, hihetően tűnhet. Kaliňák dezinformációja nyilvánvalóan azt a célt szolgálja, hogy a Földalap jelenkori elkobzásait ne a háborús büntetés késői végrehajtásaként, hanem az önkéntes kivándorlás velejárójaként lehessen emlegetni.
Ráadásul a jogász végzettségű Kaliňáknak tudnia kell azt is, hogy a büntetés megkésett végrehajtása nem lehetséges, ha az elkövetett cselekmény időközben dekriminalizálódott, azaz megszűnt bűncselekmény lenni. A szlovák politikum és a társadalom pedig pont ezt állítja, nevezetesen, hogy a szlovákiai magyarok már nem háborús bűnösök.
Nagyot hibázik azonban Robert Kaliňák, amikor arról beszél a honatyáknak, hogy a szlovákiai magyarok választhattak egy másik megoldást is, mégpedig a „(cseh)szlovákizálást“. Szerinte ez a csehszlovák állampolgárság felvételét jelentette, számunkra a reszlovakizáció a magyar nemzetiség feladását jelentette. Most azonban nem ezen van a hangsúly, hanem azon, hogy Kaliňák szerint az, aki reszlovakizált, vagyonával együtt maradhatott, „azaz megúszhatta mindkét büntetést, a kitelepítést és a vagyonvesztést is“. Úgy tűnik, a miniszterelnök-helyettes is úgy véli, hogy ezek büntetések voltak, ami elől a reszlovakizáció volt a kiskapu.
Nem változtat ezen az a tény sem, hogy a lakosságcsere-egyezmény kárpótlási kötelezettséget írt elő Magyarországnak a kitelepítésre ítélt magyarok számára. Ez semmilyen módon sem oldja fel az akkori Csehszlovákia felelősségét az alól, hogy saját polgárainak egy etnikai alapon pontosan meghatározható csoportját kollektív bűnösnek mondta ki, és az önkényesen kiszabott büntetést végre is hajtotta; s nem menti fel a jogutód Szlovákiát sem, amely az ilyen-olyan okokból az idők során elmaradt büntetést mind a mai napig végrehajtja.
Ezt a felelősséget volt hivatott feloldani az április 23-ai Kaliňák-beszéd a szlovák parlamentben, amelyet a szónok ráadásul a kormányfő helyett mondott el. Nem lehetnek kétségeink afelől, hogy a szlovák kormány álláspontját hallottuk.
Egy „átlagos“, vagy fogalmazzunk úgy, kevésbé tájékozott szlovák politikus több mint tíz évente találkozik a Beneš-dekrétumok témakörével és az azok szellemiségéből adódó egyéb határozatokkal. Azok többsége, akik ma a parlamentben ülnek, most először kóstolt ebbe bele, s az egyik meghatározó élményük ez a Kaliňák-beszéd lesz. Számukra a történelmi tények csak „egy próbálkozásnak“ tűnhetnek majd a kaliňáki csúsztatások cáfolatára. Ennek ellenére persze meg kell próbálni.
A szlovákiai magyarokat képviselő Magyar Szövetség természetesen sokkal hatékonyabban tudja majd ezt megtenni, ha parlamenti mandátumot szerez, ám a felvilágosító munkát addig is végezni kell. A párt már megfogalmazta véleményét Robert Kaliňák eszmefuttatásával kapcsolatban, igaz, még csak magyar nyelven. Talán egy újabb Gubík–Fico találkozó kezdeményezése is új lendületet adhatna az információcserének.
Beneš él.
Somogyi Szilárd forrás: https://ma7.sk/kozelet/kalinak-es-a-kitelepitesre-onkent-jelentkezo-magyar-emberek Megjelent a Magyar7 hetilap 2026/18. számában.