Valaki nagyon hazudik!!! Az ENSZ legújabb jelentése ellentmond annak az ellenzéki és brüsszeli mantrának, amely szerint a migrációs válság megszűnt, sőt egyenesen azt mutatja: a krízis még soha nem volt ilyen mély. Tavaly ugyanis hetvenmillió fölé nőtt a szülőföldjüket elhagyók száma, s közülük csak Törökországban 3,7 milliónyian várakoznak. Brüsszel pedig "mást mond": az EU menekültügyi biztosa, Dimitrisz Avramopulosz többször leszögezte, hogy az Európai Unió migrációs politikája sikeres, mivel a migrációs válság megszűnt...(szerk.)
(…) Ezzel az optimizmussal azonban összeegyeztethetetlen az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának tegnap nyilvánosságra hozott jelentése, amely szerint a szervezet fennállásának hetven éve során még sosem volt ilyen magas az otthonukat maguk mögött hagyni kényszerülők száma. A dokumentum rögzíti, hogy 2018-ban 70,8 millió ilyen személy volt világszerte, amely 2,3 milliós emelkedést jelent az előző évi adathoz képest. 1998 óta pedig a duplájára nőtt a migránsok száma a világban. (szerk.)
- – – – – – – – – – – – – – – – – – -
Sitkey Levente: Tündérország
Soha ilyen sok ember nem kényszerült elhagyni az otthonát, mint idén, állapította meg az ENSZ szakosított szervezete. Kimutatásaik szerint több mint hetvenmillió ember nem önszántából távozott lakhelyéről, s él sátorban, könyöradományokból, fa alatt vagy jólelkű rokonoknál. Ez pedig valójában a világszervezet szegénységi bizonyítványa, hiszen az ENSZ azért jött létre, hogy ne legyenek háborúk.
Az ember azonban torzsalkodik, az ENSZ pedig leönti a katasztrófahelyzetet a tolerancia mérgező mázával, hogy az emberekből számok legyenek, s be lehessen őket szorítani az ismert rubrikákba.
Az egy eritreai menekült egyenlő egy bangladesi menekülttel. A menekültnek otthon kell, ellátás, gyógyszer, ruha, ez az egész együtt pedig már hatalmas üzleti lehetőség is. Mondjuk azoknak a szervezeteknek, amelyek a jótékonykodásból élnek.
Megtalálják a réseket, ahol be tudnak jutni a hatalmas elosztórendszerekbe, és ők lesznek azok, amelyek lehajolnak az elesettekért. Mert az ember ember marad, a Föld pedig nem tündérország.
A segélyszervezet vezetői csillogó autócsodákkal járnak a szegénység ellen tüntetni, őrületes összegeket költenek saját maguk reklámozására. 2015-ben, a görög szigeteket elárasztó migránsáradat idején egy-egy szigeten napi akár száz segélyszervezet munkatársa is megjelent, lefotózta a partot és az érkező, ázott menekülteket, felrakta a fotót a szervezete honlapjára, majd elindította a pénzkérő alkalmazást, amely sokkal hatékonyabb egy szenvedő kislány fotójával, mint anélkül. Ezen szervezetek legnagyobb része ma már nem működik.
A kapitalizmusban csak pénzből lehet pénzt csinálni, és minden helyzetben van egy kész válasz arra, miért is jó döntés valamely világcég termékeit reklámozni a szegények érdekében vagy valamely baloldali-liberális politikai párt szekerét tolni.
Az Oxfam ilyen jótékony csapat, a világ egyik legnagyobb segélyszervezete. A brit alapszervezet humanitárius programjainak vezetője szerint a kormányuk tehetne azért, hogy a családegyesítések könnyebben megvalósuljanak, és a menekültek így szeretteikkel élhessenek az Egyesült Királyságban. Csakhogy Eritrea nem azonos Nagy-Britanniával, és nagyon nem mindegy, hogy az említett rokonok miként képzelik el saját jövőjüket. Mert ők is emberek, ami valahogy minden számításból kimarad.
A szenvedés elviselése nem tesz valakit jó emberré, a menekült nem lesz attól becsületes és megbízható ember, mert lebombázták a házát. Mindenki pontosan olyan, mint a segélyszervezetek munkatársai; van, aki segíteni akar az elesetteken, s van, aki kalandot keres a világ háborús övezeteiben, ahol a legsúlyosabb bűnöket is el lehet tussolni. Ami Kongóban történt, az Kongóban marad.
A gazdag államoknak van pénzük, és tényleg lehet olyan programokat kitalálni, amely segít a szegényebb országok lakóinak. Magyarországnak is vannak ilyen törekvései. Ezen programok még véletlenül se célozzák azt, hogy a fenyegetett pakisztáni srác Békéscsabán kezdjen krikettezni, az etióp fiú pedig a Bükk-fennsíkon készüljön a maratonra.
Mert a segítség nem csak pénzkérdés, sőt elsősorban nem az anyagiak döntenek. A pénz, legyen az migránskártyán, ellenőrizetlenül vagy megfelelő emberek zsebében, bankókötegekben elfogy, elviszi a mindennapok sodrása egy ismeretlen, kegyetlen, hideg világban, az esős birminghami utcán, a nápolyi porban. Elviszi az uzsorás, aki két éve jött ide a szomszéd faluból, Banjul mellől. Elviszi a drogossá vált unokatestvér. Azok a szeretett rokonok, akikkel elméletben együtt akar élni a házából kibombázott szerencsétlen.
Mert az élet nem egy idealizált, akaratunkhoz simuló tündérország.
Sitkey Levente forrás: https://magyarnemzet.hu/ahelyzet/tunderorszag-7038527/