Robert C. Castel: Amikor a Nyugat magára maradt

Már hogyan maradhatott volna magára a Nyugat?

•    Köztudomású, hogy a világ egy emberként zárkózott fel a NATO mögé Oroszország ellenében.
•    Köztudomású, hogy a világ közvéleménye egyhangúlag ítéli el az orosz agressziót.
•    Köztudomású, hogy Putyin kalandor-politikája megtört a faltól-falig húzódó nemzetközi szankciókon.
•    Köztudomású, hogy a világ közel kétszáz állama semmire sem vágyik jobban, mint hogy visszatérhessen        a szabályokon alapuló nemzetközi rendszer biztonságába.

Mindez köztudomású, csak éppen nem igaz.

Nézzük csak meg közelebbről, kik is azok, akik Oroszországot támogatják ebben a háborúban?
Fehéroroszország, Kína, Pakisztán, Szíria, Észak-Korea, Kuba és néhány ex-szovjet „…sztán”.

Kik azok, akik Ukrajnát és a NATO-t támogatják?
Ausztrália, Új-Zéland, Japán és Dél-Korea.

Ez a lista igen szubjektív, könnyedén hozzá lehetne csapni mindkét oldalhoz még két-három elkötelezett, vagy kevésbé elkötelezett szövetségest. Mindez azonban nem változtat a tényen, hogy a „köztudomású” ellenére, alig három tucat ország áll ki teljes mellszélességgel az orosz agresszió ellen és alig egy tucatnyi támogatja azt.

Itt az ideje feltenni a kérdést, amit a világ legtöbb elemzője, politológusa és újságírója annyira igyekezett elkerülni: Mi van a többi, cca. 150 állammal? Ők hogyan látják ezt a konfliktust és miért nem zárkóztak fel a „köztudomású” mögé? Csupan az unalomig emlegetett olajérdekekről lenne szó?

Az első kellemetlen igazság, amit kénytelenek vagyunk beismerni, hogy amikor a „világ közvéleményéről” beszélünk, akkor általában erről a kevesebb, mint három tucat államról esik szó.

Sőt, talán még ennél is kevesebbről, mert tetszik, nem tetszik, mondjuk ki:
•    A legtöbb kis és közepes lélekszámú nemzet véleménye nem nyom sokat a latban.
•    A világ közvéleménye elsősorban az angolszász országokat jelenti. Az ő hangjukat a nemzetközi nyelv birtoklása aránytalanul felerősíti.
•    A világ-közvélemény második fontos komponense: A népességükre és gazdasági erejükre támaszkodó európai kontinentális hatalmak.
•    A harmadik fontos komponens pedig az a szűk, globalizált elit, amelynek képviselői mindenütt megtalálhatók.

Ennyi.

Ha egyszer megvalósulna a világállam és – valamilyen konstrukciós hiba folytán – demokratikus berendezkedésű lenne, a „világ közvéleménye” minden egyes szavazáson alul maradna.

Többek közt ez az egyik oka annak, hogy a nagy álmodozók sohasem több demokráciáról álmodoznak, hanem csupán egy hatékonyabb adminisztrációról.

A második kellemetlen igazság az, hogy a szabályokon alapuló nemzetközi rendszer sem élvez osztatlan népszerűséget, még a privilegizált „Háromtucatos Klub” berkeiben sem. Ez a rendszer nem a magasabb erkölcsi eszmék spontán diadalán alapul, hanem az egypólusú világot uraló amerikai hegemónián.

A szabályokon alapuló nemzetközi rendszer összes politikai és gazdasági előnye, a háborúk és a nyomor visszaszorítása világszerte, a demokrácia és az emberi jogok térhódítása együttvéve sem tette ezt a berendezkedést általánosan népszerűvé. Hogy miért? Mert még azok, akik a legnagyobb gazdasági és politikai hasznot húzták belőle, sem tudják megbocsátani azt, hogy egy olyan világrendről van szó, amit kívülről erőszakoltak rájuk és aminek az ideáljai és alapelvei igen szelektíven vannak alkalmazva.

A harmadik kellemetlen igazság pedig az, hogy a világ közel 150 semleges állama legalább annyira retteg a Nyugat vehemenciájától, mint az orosz agressziótól.

Robert C. Castel (a Neokohn főmunkatársa, Izraelben élő biztonságpolitikai szakértő)
Forrás: neokohn.hu