s egy gombaszögi összefogás története. A színfalak mögötti taktikázás következtében csak tovább mélyül az árok a felvidéki magyar politikus és választója között...

Megírtam már korábban, Gombaszög sosem volt az én közegem. Messze is volt, rosszkor is volt, amíg munkaköri kötelességemmé nem vált, nem is nagyon jártam oda. Ez azonban egy percig sem jelenti azt, ne lennék hajlandó készséggel elismerni a nyilvánvaló teljesítményt, sőt, ha kell megvédeni a tábort és szervezőit az igaztalan támadásoktól.

Gombaszöggel ápolt ambivalens viszonyom az idén újabb árnyalattal gazdagodott. A társaságnak és a Folkszögletnek köszönhetően a mérleg nyelve persze most is jó irányba húz, de a színfalak mögött azért felsejlik néhány furcsaság, melyek miatt keserű szájízzel távoztam a Sajó völgyéből.

Szinte már hagyomány, hogy a tábor előtti hetekben mindig kirobban valami Gombaszög körül. Orosz Örsék tulajdonképpen ingyen reklámnak is felfoghatják az egészet, hiszen a látogatottsági mutatókon biztosan nem látszik, hogy az adott évben éppen a liberális túlsúly, annak hiánya vagy a Tóth Károly közéleti sátorban idén először főszerepet kapó „alapító főszerkesztő” személye miatt éri bírálat a tábor szervezőit. Különösebben engem sem érdekelne Király Zsolt felbukkanása, a Gyimesi szerepeltetése miatti most-hidas fanyalgást szintén feleslegesnek és kontraproduktívnak látom, azonban a felvidéki magyar újságírás unabomberének a szervezők általi helyzetbe hozása egy igen aggasztó jelenségre világít rá. (Ha valaki erre azzal reagálna, a ma7 médiacsaládnak is volt programja, kérem, vesse össze a meghívott vendégek névsorát.)

A megbocsátás krisztusi erény?

Elgondolkodtató, vajon a nevében is összefogást hirdető, MKP-s hátszél és csemadokos aláírásgyűjtés nélkül szinte bizonyosan meg sem alakuló, retorikájában a magyar egységet képviselő párt, milyen indíttatásból hívja meg és castingolja főszerepbe az MKP és az egységesülés leghangosabb kritikusát. A dolgok logikája egy irányba mutat. Mire tíz év küzdelem után végre sikerülne eltakarítani a vegyespárt legmegátalkodottabb figuráit a közéletből s a nyilvánossághoz fűződő utolsó köldökzsinórjuk is szakadóban van, kapunk a nyakunkba egy új konfliktust. Zárójeles megjegyzés: Egészen vicces lenne, ha nem lenne végtelenül szomorú, hogy az idén a körkép.sk hat meghívott politikusvendégéből négy volt kormánypárti képviselő. Közülük hárman, Gyimesit leszámítva, még csak nem is magyarok. Nem kívánjuk megszabni, kiket hívhat meg Király, de azért vegyük észre, sokatmondó, hogy ehhez képest az MKP-t egyetlen ember képviselte, Berényi József.

Hogy Gombaszög mögött az Összefogás áll, kár túlragozni. Aki idáig eljutott a cikkben, úgy is tisztában van a részletekkel, ahogy valószínűleg azzal is, korábban milyen “jó” viszonyt ápolt egymással Orosz Örs és a körkép.sk főszerkesztője.

Kettejük 2013-as, Bárdos Gyula köztársasági elnök-jelöltsége kapcsán kirobbanó vitája, majd a 2016-os parlamenti választás előtti, kis híján komoly atrocitássá fajuló veszekedése nyílt titok. Egyiknek is, másiknak is volt elég fül- és szemtanúja, olyannyira, hogy talán felesleges is bizonygatni, Orosz és Király mennyire nem szerették egymást.

Csak a rend kedvéért…

Utóbbi például sokáig arra sem vette a fáradtságot, hogy cikkeiben helyesen írja le Orosz “Őrs” nevét, sőt portálja egy 2019. szeptemberében, szerző nélkül megjelent cikkben még mint “Világi által meghirdetett, MKP tagok által saját pártjukkal szemben szerveződő” pártot emlegeti az Összefogást, egy néhány nappal korábbi, Király által szignózott cikk pedig Az Összefogásnak nevezett nagy átverés címmel jelent meg ugyanitt. Ebből egyetlen mondatot érdemes idézni. A szerző szerint ugyanis az Összefogás megalakulásának lényege tulajdonképpen az, hogy a

liberális, gazdasági alapon politizáló Most-Híddal való együttműködés megbukása után gyorsan létre kell hozni egy másik, hasonló politikai szubjektumot, majd felzabálni az MKP-t”.

Nézzük, mi volt Orosz Örs véleménye a főszerkesztőről! Orosz hivatalos FB-oldaláról idézünk, szintén 2019 szeptemberéből: „Lehull a lepel a körkép.sk "pártatlan" hírportál "független" főszerkesztőjéről, Király Zsoltról! (idézőjelek az eredetiben – a szerk. megj.) (…) Király Zsoltnak (…) nem érdeke a magyar pártok sikere. (…) Vannak, akik nem változnak, ugyanakkor rengeteget ártanak közösségünknek!” Ehhez sincs nagyon mit hozzátenni, legfeljebb a mozgalom egyik tagjának poszt alatti kommentjét:

Talán, ha mi az Összefogásban is megfizettük volna K.Zs. PR szolgáltatásait akkor rólunk is pozitívabb színben és tények alapján tudósítana.”

Az ellenségem ellensége

Világos, 2019 óta sok víz lefolyt a Dunán (az elmúlt napokban például rengeteg), választások jöttek, kormányok mentek, felbukkant néhány új kiskakas a politikában és a gombaszögi táborban is, volt idő a békülésre. Nincs azzal semmi gond, hogy Király Zsolt nem szereti az MKP-t (a stílussal ahogy nem, annál inkább, de ezt most hagyjuk), ennek már-már történelmi okai vannak. Azt is értjük, miért igyekeznek egymás rovására teret nyerni az elvileg szövetségre törekvő Szövetség pártjai.

Csakhogy ennek a térnyerésnek talán lehetnének határai.

Legalább erkölcsi értelemben! Például ott, hogy korábbi megátalkodott ellenfelemmel nem kötök paktumot és hívom meg Gombaszögre kerekasztalokat tartani, vagy ha már meghívom, hiszen főszervezőként szívem joga, legalább igyekszem elérni, hogy ne önnön céljaira használja fel a rendezvényemet. Már persze, ha ezek a célok nem egyeznek meg a sajátjaimmal…

Egyre nyilvánvalóbb ugyanis, hiába hirdette meg nevében is az összefogást, Mózes és Orosz pártja arra játszik, hogy kigolyózzák a Most-Hidat az együttműködésből (Király sem véletlenül vegyespártozza és alianciázza állandóan az alakuló Szövetséget). Lehet amellett érvelni, hogy a Most-Híd jelenlétére nincs szükség az egységes magyar pártban, akad rá jogos indok elég. Csakhogy úgy az „alapító főszerkesztő”, mint az Összefogás egyes politikusai szem elől tévesztik, hogy mindeközben saját közösségüknek is kárára vannak. Nem azért, mert kirekesztenék vegyeséket az együttműködésből. Szó sincs erről!

A baj az, hogy az erre irányuló törekvéseik formája nem a nyílt párbeszéd, hanem a színfalak mögötti taktikázás, melynek következtében csak tovább mélyül az árok a felvidéki magyar politikus és választója között.

Ha így folytatják, a vége megint az lesz, hogy ’12, ’16 és ’20 után az MKP-nak újra legfeljebb magával sikerül összefognia, borítékolható eredménnyel. Az a néhány ezer, uram bocsá’ tízezer magyar választó pedig, aki még mindig kitart a Most-Híd mellett, elszáll a széllel és leszavaz a szlovák jelöltekre. Persze, járható és megfontolásra érdemes út lehet egy nemzetibb, lokalista, most-hidas liberálisok nélküli egységes képviselet. Ez, gondolják nem kevesen, olyan nemzeti érzelmű választókat szólítana meg, akik az elmúlt évtized kudarcai miatt kiábrándultak a felvidéki magyar politikából. Isten a tudhatója, van belőlük elég, de attól félek, ahhoz nincsenek, nem vagyunk, elegen, hogy ebből parlamenti képviselet legyen. (Néhány olvasóban most bizonyára felmerül Gyimesi György neve, de vele kapcsolatban egyelőre legfeljebb potenciálról beszélhetünk.) Azt kellene belátni, nem vagyunk már annyian, hogy megengedjük az efféle megosztást és megosztottságot, éppen emiatt annyira káros, hogy két korábbi ősellenség most úgy tűnik, közös erővel igyekszik felszámolni az egyébként mindkettejük által várt(?) magyar egységet.

Korábban megírtam, miért tartom fontosnak, hogy a most-hidas választók is megtalálják helyüket az egységes magyar pártban, ahogy azt is, miért tartom létfontosságúnak a felvidéki magyarok parlamenti képviseletét. Kéretik az imént olvasott sorokat ezen állítások tükrében értelmezni. Az a cikk ide kattintva olvasható el.

Pomichal Krisztián
forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/erdekbaratsag-egy-gombaszogi-osszefogas-tortenete

U.I. (szerk.): Ha két magyar találkozik, legalább háromfelé húznak…