…nem magyarázkodást. A DAC tulajdonosa egyike a felvidéki közélet legbefolyásosabb személyiségeinek. Álláspontjára mindig érdemes figyelni. Vitatkozni lehet vele, de ignorálni semmiképpen…
Világi Oszkár a SzóBeszéd vendégeként sablonos válaszok helyett nyíltan felelt kérdéseinkre: legyen szó nemzeti sorskérdésekről, a visegrádi együttműködésről, a szlovák-magyar együttélésről vagy éppen a sárga-kékekről. Alább az interjú kivonatolt szövegét olvashatják.
Kezdjük a beszélgetést az utóbbi hónapok történéseinek egyik sarokpontjával. Miért éppen a himnusztörvény váltott ki akkora figyelmet, médiaérdeklődést a felvidéki magyarság körében?
A himnusztörvény szerintem egy évek óta lappangó problémára hívta fel a figyelmet. Mióta a DAC újra sikeresen szerepel, egyre több ember jár ki a mérkőzésekre, s hagyománnyá vált, hogy eléneklik a Himnuszt. Nyilván ez szlovák részről sokakat zavart. A futballszövetség már évekkel ezelőtt vizsgálta, hogy a himnuszéneklés összhangban van-e a sporttörvénnyel, amely tiltja más államok jelképeinek használatát a stadionokban. Mi akkor azzal érveltünk, hogy a Himnusz több állami jelképnél: egyházi zsoltár, imádság egyben. A himnusztörvénnyel asztalra került ez a lappangó feszültség. Úgy érzem, sikerült érzelemmentes párbeszédet folytatnunk egy számunkra fontos ügyben. A történtek pozitív hozadéka, hogy ez a feszültség megszűnt, a téma lekerült a napirendről.
Igaz, ugyanakkor félmegoldás született, mert a nemzeti jelképeket továbbra sem lehet bevinni a stadionokba. Nem gondolja, hogy mindez állatorvosi lova a félszívű szlovák–magyar közeledésnek és a felvidéki magyar érdekképviselet sikertelenségének?
Hogy a Himnuszt nyilvánosan énekelhetjük, nem jelenti, hogy nem maradtak problémák. Az a kérdés, létezik-e szlovák nacionalizmus? Szerintem igen, s ez alapvetően határozza meg a helyzetünket. 1990-ben még úgy gondoltam, hogy ez nemzedéki kérdés, idővel megszűnik a magyarellenesség. Sajnos, nem így történt. Elmaradtak a társadalmi viták, amelyek feloldották volna az ellentéteket, sőt az iskolákban újratermelik a szlovák nacionalizmust, amely jelen van az állami intézményekben és az egyházban is. Ráadásul a szlovák társadalomban továbbra is ott lappang a félelem attól, hogy mi nem vagyunk lojális állampolgárai az országnak. Az elmúlt években már legalább odáig eljutottunk, hogy a szlovák nacionalizmusból nem igazán lehet politikai tőkét kovácsolni. Az ilyen retorikát képviselő pártokkal mind a hazai, mind a nemzetközi közvélemény szembefordul, ezért minden párt vigyáz arra, hogy ne sodródjon ki a szélsőjobbra. A jelképtörvénnyel kapcsolatban viszont azt láttuk, hogy mindezek ellenére a szlovák politika nagyon nehezen ad fel pozíciókat. Hosszú folyamatnak ígérkezik, hogy ezt a konkrét jogszabályt megváltoztassák. Biztosan vannak olyan szimbólumok, amelyeknek nincs helyük a stadionokban, de egy másik állam zászlója nem ilyen.
Ön többször is azt nyilatkozta, hogy a közösségünknek sikerre van szüksége. Májusban a magyar szavazatokért küzdő pártok sikertelenek maradtak. Mi a megoldás arra, hogy ez ne ismétlődjön meg a jövő évi parlamenti választásokon?
Mindenki arról beszél, jó választási eredményt kellene elérni, de senki sem figyel arra, hol tartunk. Az eredmény az út végén van, de még a kiindulópontot sem ismerjük. A probléma sokkal mélyebb annál, hogy két párt megegyezik-e vagy sem. Szükség volna egy tükörre, mit gondol a felvidéki magyar választó. Az elmúlt évtizedben elveszett nyolcvanezer magyar szavazat, az EP-választásokon ez a szám tovább nőtt. Tudjuk, hová tűntek a szavazók? Az utóbbi hónapokban a Híd folyamatosan veszít a százalékaiból, de ez nem jelenik meg az MKP-nál. Ebből számomra az következik, hogy a választók összetettebben gondolkodnak annál, hogy van-e vagy nincs egyezség a két párt között. Nem is az ideológiai távolság az igazi probléma a két párt viszonyában, hanem az emóciók, a személyi ellentétek. Ráadásul van egy formai akadály is: a két párt valószínűleg nem koalíciót akar. De akkor mi a megoldás? Az egyik párt megnyitja a listáját a másik jelöltjei előtt? Ez nehezen elképzelhető. Szerintem a választó egyre kevésbé hiszi el, hogy ez a helyes út, inkább a megoldásokat várja a képviseletétől. Ezért fontos visszautalni arra, hogy a magyar pártok ebben a ciklusban mégis le tudtak ülni egymással, s alapvető kérdésekben közös nevezőre jutottak. Ebből lehetne kimunkálni egy programot, amely mögé a választó jó szívvel felsorakozna. Ami azonban a legnagyobb gond, hogy mindkét párt részéről elmaradt az önreflexió, nem néztek szembe azokkal az okokkal, amelyek kiváltották a jelenlegi helyzetet.
Ebből az következik, hogy valószínűleg lemaradunk a következő parlamenti ciklusról. Mit gondol, milyen következményei lehetnek, ha a felvidéki magyarság a hazai parlamentben is képviselet nélkül marad? Kibírjuk azt a négy évet?
Mi garantálja, hogy a négy év nem lesz nyolc? Nem szabad megengednünk, hogy kimaradjunk. A szlovákiai magyar választót mobilizálni kell. Menjen el szavazni, higgye azt, hogy amire szavaz, annak van értelme. Ide kell eljutnunk. Ha ez nem sikerül, óriási bűnt követünk el a következő nemzedékekkel szemben. Én ennek nem akarok részese lenni. Akinek van valami elkötelezettsége a szlovákiai magyarság felé, annak mindent meg kell tennie, hogy ezt elkerüljük. Ez a történet ugyanis már nem csupán a két pártról szól, mindez már túlment a lehetőségeiken. Nem véletlen, hogy az emberek a pártokon kívül keresik a megoldásokat. Engem ez arra a pillanatra emlékeztet, amikor átvettük a DAC-ot, és néhány százan ültek a lelátón. Most több ezren vannak, de azt hiszem, ezek az emberek akkor is szerették a csapatot, mégsem mentek ki a stadionba.
Ön befolyásos ember, egyúttal sokan démonizálják. Vannak személyes politikai ambíciói? Egyáltalán lát olyan embereket a felvidéki magyar közéletben, akik élére állhatnak egy sikeres kezdeményezésnek?
Az én utam a politikától már eltávolodott, és nem is hiszek abban, hogy egyetlen ember képes mindent megoldani. A DAC-ban sem így működik: ha nem vennének körül lelkes, nagy munkabírású emberek, nem lennének a szurkolók, nem jutottunk volna el idáig. Senki sem tökéletes: ahogy én megosztó vagyok, úgy mások is azok, akik így vagy úgy ismertté váltak. Ugyanakkor azt is látom, hogy van mire építenünk. Az elmúlt hónapokban sokan kerestek meg, akik vagy egyáltalán nem foglalkoznak már politikával, vagy ha mégis, akkor csak pártpolitikától mentesen, de megvan bennük az aggodalom, s tenni akarnak valamit. Ez szerintem nagyon jó jel, azt jelenti, hogy az emberek hajlandók cselekedni, átérzik a helyzet súlyosságát.
Nem érzi úgy, hogy elkéstünk ezzel? A szlovák pártok egyre inkább kivetik a hálójukat a magyar választókra.
Én ennél a magyar választót bölcsebbnek gondolom. Eléggé specifikus a dél-szlovákiai régió, hiszen itt még mindig jelentős gazdasági, szociális problémák vannak. Elmaradtak az infrastrukturális fejlesztések: egyes térségekben komoly gondot okoz a romákkal való együttélés. A szlovák pártok az elmúlt három évtizedben nem kezelték a problémákat. Miért hinné el nekik a magyar választó, hogy ez a jövőben másképp lesz?
A szlovák gazdasági elit tagjai nem néznek önre ferde szemmel a magyar kormánnyal ápolt jó kapcsolatai miatt? Vagy pusztán azért, mert magyar? Fordítva is kérdezhetjük: Magyarországon nem érzékeltetik önnel, hogy a határon túlról jött?
A másság, a többiektől való eltérés erőt is adhat. Gondoljunk csak bele, milyen lehetőségeink vannak azáltal, hogy ismerjük a szlovák, de a cseh világot is. Képesek vagyunk más összefüggésekben gondolkodni Közép-Európáról, mint a magyarországi szellemi elit.
Közép-Európa ma egy látszólag jól működő érdekszövetség. Mit gondol, a visegrádi együttműködéssel feloldhatók lehetnek a szlovák-magyar ellentétek?
A közép-európai országokat a történelmi múlt megosztja, ráadásul a jelenben is vannak eltérő érdekeik. A visegrádi partnerség ennek ellenére évtizedek óta működik, mi több, mára elég hatékony politikai platformmá nőtte ki magát. Ez is bizonyítja, mennyit fejlődött a politikai kultúra ebben a négy országban. Amit hiányolok, az együttműködés valódi mélysége: összehangolhatnánk például az egészségügyet, a kutatásokat. Az együttműködést igazából csak a politika területén használtuk ki.
Ön vállalkozóként közvetlenül is érdekelt abban, hogy a Csallóközben minél jobb infrastruktúra épüljön ki. Mégis, többször nyilvánosan beszélt arról, hogy az épülő R7-es gyorsforgalmi út nem feltétlenül szolgálja a helyi magyarság érdekeit.
Ahhoz, hogy az R7-es gazdasági fellendülést hozzon a régióban, túl későn épül meg. Másrészt ott a másik, lehetséges probléma, hogy etnikailag felhígulnak általa a falvaink. Megértem, ha egy szlovák család azt kéri, hogy az adott faluban legyen szlovák iskola, de azt is figyelembe kell venni, hogy az mennyire gazdaságos. Valószínűleg nem az. Azon kell gondolkodni, hogy azt a három-négy gyereket miként lehet eljuttatni egy olyan iskolába, amelyet már fenn lehet tartani. Az elmúlt egy-másfél évben rosszul vetették fel a problémát: lesz-e szlovák iskola a faluban. Az iskola viszont gazdasági kérdés is, a mi kisiskoláinkról is beszélni kell. Ezekért harcolni kell, s megtalálni a módját, hogy a lehető leghatékonyabban tanulhassanak a gyerekek. Meg vagyok győződve arról, hogy harmadik vagy negyedik évfolyam után mindenképp egy olyan iskolába kellene járniuk, ahol megfelelő a színvonal és hatékony a tanítás. Erre az állam által kiépített, jól működő iskolabuszrendszer lenne a megoldás.
Folytassuk könnyedebb témákkal. Nem sokkal azután, hogy átvette a klubot, arról beszélt, egy bajnokaspiráns DAC-ot, új stadiont, sok szurkolót és erős utánpótlásbázist szeretne látni. Elégedett az eddigi munkával?
Azt hiszem, igen. Mikor elkezdtük, nem láttuk, mekkora munka vár ránk. Szép lassan, de mégis minden egyszerre történt. Csapatot építettünk, akadémiát hoztunk létre, elkészült a stadion. A félkész stadionban az első, Trencsén elleni meccsünk után már azt éreztem, akármi lesz, ezt már valahogyan befejezzük. Elégedett vagyok. Az akadémia például könnyen indult, de nagyon nehéz lett a vége. Rengeteg munka volt, óriási mennyiségű földet és követ kellett megmozgatnunk: Csallóköznek akár saját hegyet építhettünk volna futballakadémia helyett. Nem tudtam volna ezt megcsinálni, ha nincs az a rengeteg jó ember és az ő segítségük. Sokat köszönhetek nekik, szerencsés vagyok!
Az előző években az egymást követő edzőváltások eredményei egyértelműen igazolták a vezetőség döntéseit, szezonról szezonra jobb bajnoki helyezést sikerült elérni. Ön mennyire folyik bele ezekbe a személyi döntésekbe, a klub irányításába?
Az új edző mindig meglepődik, hogy nem akarok beleszólni a felállásba, a taktikába. Mindig azt hiszik, hogy viccelek, de az én felelősségem az, hogy a klub működjön, biztosított legyen a pénzügyi és a szakmai háttér. Amíg megy a klubnak, addig ezt nagyon szeretik az edzők. A probléma ott kezdődik, amikor nem jönnek az eredmények, rögtön társbűnbakot keresnek: új játékos kellene, erősebb játékos kellene. De ez nem kifogás. Amikor elkezdjük a szezont, tudják, milyen játékosállománnyal bírunk, milyen taktikát lehet ezekre a játékosokra építeni. A jövőben sem szeretnék belefolyni a szakmai munkába, legyen ez az edző feladata. Lehet, hogy a korral az ember mindenhez ért, de én még nem vagyok annyira idős.
A magyar ellenzéki sajtóban téma volt, hogy az Orbán-kormánytól több millió eurót kapott az akadémia. Hogyan tudná megmagyarázni a magyar adófizetőknek, miért volt erre szükség?
Az akadémia költségeinek egyik felét a klub, a másikat a magyar állam állta. Nem tudom, miért döntöttek így, de ha csak az adó oldalát nézzük, az itteni magyarság épp elég eurót elkölt Magyarországon ahhoz, hogy az állam ebből valamit visszajuttasson ide. De ez csak egy szimpla közgazdasági megközelítés. Mi itt, a határon túl egyénenként és közösségként is számos kisebbségi létből fakadó problémával nézünk szembe, tehát nagyon méltánytalan megközelítésnek tartom, ha valaki azt kifogásolja, itteni magyarként miért kapunk pénzt a magyar államtól.
Hadd kérdezzük meg: igaz az a városi legenda, hogy az esküvőjére is egy DAC-meccsről érkezett?
Igen, az első félidőt néztem végig. Arra nem emlékszem már, hogy kivel játszottunk, 35 éve volt. Az idén a házassági évfordulónk napján játszottunk itthon, a feleségem is kinn volt a stadionban. Vittem neki egy csokrot, annyit mondtam: semmi nem változott, de most biztosan megnézem a második félidőt is. Akkoriban mindenki ott volt a stadionban, olyan nem volt, aki nem szerette a DAC-ot. Azt hiszem, ez ma is így van.
Pomichal Krisztián, Kolek Zsolt forrás: https://ma7.sk/kozelet/a-felvideki-magyarok-megoldast-varnak-nem-magyarazkodast?fbclid=IwAR3tOb2RuC-p8NWDCEouhtD7lCs0uBZD51J1uJTNhM39N0uwNlys7JOSP-0
Fotó: Lamos Csaba