avagy értekezés egy masszív felvidéki célcsoportról. Megfontolandó értekezés, de az utolsó három (tő)mondat sántít! Nagyon!!! Itt az ideje az ébresztőnek... (szerk.).
Na, de kik is ők, akiket a saját burkának vastag falai miatt nem lát a felvidéki magyar elit, pedig, ha időnként képes lenne a való világban élni, akkor napi szinten tapasztalná, hogy minden településen egy masszív (szavazó) réteget képvisel ez a társadalmi csoport.
A „jóvanazúgy” nem kifejezetten a kézzelfogható dolgokat jelenti, hanem legalább annyira ennek a célcsoportnak a mentális állapotát. Még azt sem írhatom, hogy ez az ún. proli-mentalitás csoportja, mert meglepően nagy arányban képviselve vannak ebben a csoportban a jólszituáltak is, sőt a felsőfokú végzettséggel rendelkezők is. Így együtt, különböző arányokban, ők azok, akik amúgy leszarnak szinte mindent, amit mi nemzetiek értéknek és fontosnak tartunk a közösségünk jövője szempontjából.
Számukra nincs közösség. Vannak sörhaverok, wellnesstársak, érdekbarátok, sznobpartnerek, de mindezek sekélyes kapcsolatok, amelyekben talmi értékek mentén önszerveződnek és ebben a körben éli ez a réteg a mindennapjait. Semmi templom, egyesületi tagság, közösségi összefogás, semmi néphagyomány, de „A nézését meg a járását” telepofával ordítja az éjjelbe csúszó falunapon. Kábé ennyi.
Ők azok, akiket a fogyasztói társadalmat működtetők nagyon szeretnek, mert percenként befolyásolhatók különböző irányokba. Ők azok, akikre, ha kellő nyomást gyakorol az adott hatalmi gépezet, akkor ahhoz zokszó nélkül alkalmazkodnak. Így váltanak például nemzetiséget, mert ha nem trendi magyarnak lenni, akkor ugyan minek legyünk magyarok, azt a lángost meg a sört még ki tudjuk majd kérni magyarul „Magyarban”, a többi meg minek!? Nem kell a mindennapi életünkhöz. Ez a mondat a lehető legfrappánsabb és legsúlyosabb megállapítás: nem kell nekik a magyarság a mindennapi szlovákiai életükhöz!
Ebből a rétegből még ügyesen magához édesgetett egy aránylag masszív csoportot a Bugár-féle MKP, de kifejezetten a Most-Híd. Épp addig kelletek ezek nekik, amíg leszavaztak rájuk. Amikor aztán megtapasztalták, hogy Béláék sem különbek a Deákné vásznánál, zokszó nélkül mást kerestek maguknak, így kötöttek ki Kotlebánál, Kollárnál, Matovičnál, de a kérészéletű Magyar Közösségi Összefogás nevű pártra már nem szavaztak (annyira jelentéktelen volt ez a szerencsétlenkedésünk, hogy már a párt nevére sem emlékszem, pedig rengeteg aktivistával tettük a dolgunkat a sikerért…). Az ok egyszerű, számukra a magyarság nem olyan érték, amelyért ki kellene állniuk például egy választáskor. Hagyják magukat elcsábítani más „termékek” által, hiszen ők fogyasztók.
Hogyan lehetne ezt a réteget visszaszereznie a magyar politikának? Gombaszöggel nem, mert számukra ez a fesztivál nem jelent semmit. A különböző nyári zenei fesztiválok a számukra maximum fizetett szórakozások, ráadásul kevés olyan impulzus éri ezeken a helyeken, amely miatt odacsapódna a magyar erőhöz.
Mire fogékony hát ez a réteg, kérdezhetné kétségbeesetten például a Szövetség, ha végre felfogná, hogy számszakilag e nélkül a réteg nélkül egyszerűen nincs esélye a sikeres politizáláshoz, azaz, megugrani az 5%-os parlamenti küszöböt, ha majd ennek eljön az ideje.
Mivel fentebb jeleztem, hogy ez a réteg az élet minden terén befolyásolható, csakis olyan marketingstratégia lehet sikeres a becserkészésükre, amely a fogyasztói ösztöneikre hat, illetve megugorja azt az ingerküszöböt, amelyekre reagálnak. Magyarul, itt az összetett mondatok, meg a költői idézetek semmire sem jók.
Először is szlovákul jól tudó, és egyedi artikulációval bíró férfiak (igen, férfiak, bocs Női Tagozat!) kellenek, akik kellően felvértezve veszik fel a kesztyűt bármilyen szlovák médiában a riporterrel, vagy a szlovák vitapartnerrel. Ja és olyanoknak kell lenniük, akikre ráharap a szlovák kommersz média, mert hozza a piac által diktálta nézettséget. Na, ha majd lesznek ilyen férfiak a Szövetségben, akik a tökös mediális szerepléseket is vállalják a siker érdekében, akkor van esély arra, hogy ez a réteg megszólítható és visszacsábítható.
A Szövetség jelenlegi politikusai közül ezt a „formát” jelenleg nem hozza senki sajnos. Egyedül Forró Krisztián elnök az, aki betölthetné a Hugh Grant-féle jópofa szépfiú szerepet (ezt most a lehető legpozitívabb értelemben írom Krisztián!), de véleményem szerint ahhoz több csízió, több magyar fűszer kellene, hogy a cikkben tárgyalt célcsoportból legalább a nők észrevegyék őt. Hasonló stratégiával dolgozik Pellegrini, Kollár, Gyimesi és mások is. A sármos vizuális és verbális megjelenés igenis kiváltja a választónál a választási programot! Viszont mindez még mindig kevés, ha nincs a magyar politikusnak olyan mondandója, és olyan formában, amelytől visszhangzik a média, akkor nincs eredmény. Tehát kell a „sztori”, amivel azonosít a nyilvánosság.
Mielőtt megsértődnének a fiatal generáció kakasai (Orosz Örs, Cziprusz Zoltán, Agócs Gergely, Szvorák Dávid és mások), hogy őket kihagyom a mustrából, nos értékelem a munkájukat, csak az a kérdés, hogy a szóban forgó célcsoporthoz eljut-e a hírük, mert ha nem, akkor mindaz, amit csinálnak, csak vízgereblyézés és csak arra lesz elég, hogy 4,3 %-os végeredménynél a preferenciaszavazatokkal megelőzzétek a kényelmesebb öregeket, de feltételezem, hogy ezt ti sem érzitek majd sikernek. Srácok, ha csak a sajátjaitok között vagytok császárok, az kevés.
Mi tehát a teendő? Mit tudom én! Itt van egy csomó okos értelmiségi, akik ezidáig csak az elemzésekig, a megállapításokig jutottak, de még egyiktől sem olvastam egy nyamvadt sort sem arról, hogy mik a javaslataik.
Amúgy nekem mégiscsak van egy javaslatom, amellyel átléphetné a saját árnyékát a felvidéki magyar politikai és társadalmi elit, és sikerrel tehetne együtt a politikai érdekképviseletünkért, illetve az egész közösségünk fokozat gyógyításért, kondícióban tartásáért.
A javaslatom tehát…nem, nem írok én semmit! Minek? Kinek!?
Papp Sándor forrás: www.piros7.es