Ülünk a szeptemberi meleg estén a kalondai Palóc Ház udvarán, gyönyörködünk a domboldalon sétáló ménesben és beszélgetünk múltról, jelenről. Felvetődik, hogy a harminc pluszos gyerekeink generációjából mennyien maradtak itthon, illetve a nógrádi-gömöri magyar fiataloknak hány százaléka ment el az anyaországba, Pozsony környékére vagy külföldre, rövidebb, de inkább hosszabb időre...

Osztunk-szorzunk, példákat hozunk a saját falvainkból, rokonságunkból, és bizony sokkoló arányokat kapunk: hozzávetőleg 10 fiatalból 7 elment a szülőföldjéről. Na jó, ebből egy Pozsonyba vagy a Csallóközbe, ami azt jelenti, hogy ő még országon belül maradt, de a másik 6 már úgy tervezi az életét, hogy külhonban (még ha az Magyarország is) ver sátrat, majd alapít családot, és onnan már szinte nincs visszaút haza…

Még egyszer: 10 fiatalból 6 elhagyja a Felvidéket.

Sokkoló arány, és akkor még megspékelem azzal, hogy ezeknek a fiataloknak a nagy része itthon a jövő szakmai és társadalmi elitjét képezte VOLNA!

De nem képezik. Nem képezik, mert elszálltak ezek a gyerekek, mint a választási lufik a kampánysátrak között.

Aszfaltozhatja a képviselőink áldásos munkájának köszönhetően a megyei önkormányzat az útjainkat, ölheti a magyar kormány a pénzt az óvodáinkba, az iskolás gyerekek támogatásába, a templomok felújításába,

ha ilyen arányok maradnak hosszú távon a régióinkban, nincs az az erő, amely ezt a negatív folyamatot meg tudná fordítani.

Komoly tanulmányok állítják, hogy a következő száz évben a városokba való költözés még intenzívebb lesz és a falvak egyre inkább csak hétvégi házakból állnak majd, ahová ki-kiruccan a városból a városlakó, hogy egy kis falusi levegőt szívjon a benzines fűkaszák hétvégi füstjében.

A kis falvak, mint közösségek fokozatosan elsorvadnak, az otthon maradók nagy része idős és alulképzett lesz, ami nagyjából tudjuk, hogy mit takar…

A vonat- és buszjáratok radikális csökkenése (úgyis mindenki autóval jár, érvelnek a „szakemberek”) egyre jobban elszakítja a falut a várostól, a kisiskolák fenntartását nem vállalják az önkormányzatok, hiszen a mindenkori kormányok azon vannak, hogy a városokba tereljék a gyerekeket, vagy legalábbis a központi, nagytelepülésekre.

A fent jelzett arányok azért ilyen drasztikusak Palócország elszakított, határmenti térségeiben, mert mifelénk rengeteg a 100-800 lakosú kistelepülés, ahol ezek a tendenciák felerősödnek,

ráadásul az anyaországban kiépített infrastruktúráknak köszönhetően egyre közelebb van Budapest, az meg úgyis a mi fővárosunk, tehát olyan nagy baj nem történik, ha a gyerek „Magyarba” megy, legalább megmarad magyarnak.

Meg, csak a pesti lipsi világ ne mossa ki a lelküket, hogy aztán úgy jöjjenek szembe az emberrel itthon, ha alkalomadtán hazaruccannak, hogy minket, öregeket néznek mucsai, maradi Orbán-zombiknak.

Csak szólok, gyerekek, hogy tudjátok ott, „Orbánisztánban”, hogy Orbán itt a Felvidéken mindent megtesz, hogy ne hagyjuk a templomot és az iskolát. Azt a templomot, ahová ti már nem jártok, és azt az iskolát, ahová ti már nem hozzátok a gyönyörű gyermekeiteket, és most ne rám haragudjatok meg, hogy ilyeneket leírok, hanem próbáljátok megérteni az itthonmaradottak pici fájdalmát.

Hiányoztok!

Papp Sándor
https://piros7.es/papp-sandor-felvidek-lufiataljai