Jézus születésnapja egyben a remény is, hogy a sötétség sohasem győzhet a világosság fölött...
Ha azért a benned lévő világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség!” (Mt 6,23) – Hamvas Béla meditációs objektumoknak nevezi az olyan mondatokat, gondolatokat, képeket, amelyek állandóan visszatérnek az emberbe. A meditációs objektum arra való, hogy az ember a lélek erőit összpontosítsa és ezáltal saját végtelen erőit hatékonnyá tegye – írja.
Számomra a Máté evangéliumából származó fenti idézet szinte gyerekkorom óta ilyen meditációs objektumnak számít. Talán a balkányi kis templomunkban hallottam, talán a Bibliát forgatva került elém, de azóta gyakran eszembe jut, különösen ilyenkor, advent, karácsony idején. Hiszen ahogyan a természetben a legsötétebb nap után újra „megszületik” a fény, a keresztény emberek számára Jézus születésnapja egyben a remény is, hogy a sötétség sohasem győzhet a világosság fölött. Persze, jönnek, jöhetnek még rossz napok, hetek a természetben, valójában most kezdődik még csak az igazi tél, de mégis, egyre több lesz a fény, a világosság, s minél mélyebbre megyünk a télbe, annál közelebb a tavasz.
És az emberiség, a keresztények életében is jöhetnek még nehéz napok, hetek, akár hónapok, itt van velünk például még mindig a háború, ahol naponta százak, ezrek halnak meg értelmetlenül, apák és fiúk, testvérek, ukránok és oroszok, családok mennek örökre tönkre, otthonok, falvak, városok pusztulnak. És egyre kevésbé tudjuk, hogy mivégre. S ha nem vigyázunk, jöhet olyan világégés is, amilyen még soha nem volt. De jöhet béke is, sőt lehet, soha nem volt még ilyen közel. Karácsonykor talán nem buta illúzió a remény. „Ahol pedig nő a veszély, közeledik oda a megmentő” (Hölderlin).
Az ünnepek alatt az is megbocsátható, ha néha, ha csak pár órára is, az ember önmagára is figyel. Ha a feldíszített fa alá ajándékul egy kis csendet helyez el – önmagának. Aki politikával foglalkozik, annak erre egész évben kevés vagy éppen semmi ideje nem jut. A belső gondolatokat elnyomja az adok-kapok örökös háttérzaja. Szenteste talán esély arra is, hogy önmagunkban is újjászülessen a fény. Hogy megvizsgáljuk magunkban, a bennünk lévő világosság nem vált-e sötétséggé, hogy a legfőbb parancsolatot – szeresd felebarátodat, mint tenmagadat – gyakoroltuk-e minden nap, minden órában? Bevallom, ezt a legnehezebb végrehajtani a mindennapokban. Nem könnyű „tökéletesnek” lenni… Nehéz szeretni azokat az ellenfeleinket, akik ellenségnek tekintenek, akik földönfutóvá akarnak tenni, akik lámpavasra húzni, elpusztítani akarnak bennünket, családostól.
Igaz, Jézus soha nem mondta, hogy könnyű lesz az ő útján járni. Csak azt mondta, hogy ő az út, az igazság és az élet. S ha ebben hiszünk, akkor tudjuk, hogy Jézus Krisztus a legádázabb ellenfeleinkért is született és meghalt a kereszten, és sokkal több minden köt össze velük bennünket, mint gondolnánk. Még akkor is, ha ők erről mit sem tudnak.
Lehet, hamarosan olyan idők jönnek, amikor könnyebb lesz őket is szeretni, mert mi valóban hiszünk a szeretet erejében. „A szeretet védelem. A szeretet azon kívül, hogy szeretet, védelem is, és az egyetlen valódi védelem az ellen, hogy itt vagyunk a világon, meztelenül és egyedül.” (Hamvas Béla)
Néző László forrás: https://magyarnemzet.hu/velemeny/2025/12/karacsony-szeretet-jezus-vilagosssag-vedelem